Idén először maradt pont nélkül egy verseny után az Aston Martin. Fernando Alonso a 7. helyről rajtolt, de csak 15.-ként ért célba a Szingapúri Nagydíjon, melyen ő maga kapott egy öt másodperces büntetést, bemutatott egy bukóteres kicsúszást, csapata pedig egy 25 másodpercig tartó kerékcserét.
A kétszeres világbajnoknak már a verseny elejétől gondja volt az AMR23-as kezelhetőségével, és a futam során nemes egyszerűséggel „vezethetetlennek” nevezte autóját. Ismerve az előéletét („GP2-es motor”), Mike Krack csapatfőnököt megkérdezték a futam után, mennyire nyugtalanítja a spanyol elégedetlensége. A luxemburgi szakember szerint Alonso jogosan háborgott.
„Csapatként el kell fogadnunk, ha a versenyző kritikus. Nyilván nem ilyen teljesítményt várt, és nem is ehhez szokott. Szerintem innen nézve ez rendben van. Mindent meg akarunk adni nekik, és teljesen természetes, amikor egy sportoló így reagál. Szóval semmi probléma”
– mondta Krack.

A pont nélküli eredményben nem csak az autó vezethetőségének volt szerepe, és a csapatfőnök szerint annyira nem is volt pocsék a teljes versenyük. „Úgy éreztem, jó ritmusban vagyunk. Tudtuk előre, hogy nehéz lesz a legjobbakkal lépést tartani, szóval a közepesen szerintem minden jól alakult. Aztán a biztonsági autó után feltettük a kemény gumikat, és jobban szenvedtünk, aminek a végére kell járnunk. Azon a ponton, amikor jött a virtuális biztonsági autó, nem voltunk biztosak benne, hogy teljesíteni tudjuk-e a hátralévő távot megfelelő tempóval” – magyarázta Krack.
„Úgy döntöttünk, kereket cserélünk, és aztán egymást követték az események: a büntetés, az elszúrt kerékcsere, és igazán rossz helyzetbe kerültünk. És végül ennyi volt.”
Az Aston Martin péntekhez képest gyengébb versenytempója váratlanul jött. Abban szerepet játszhatott azonban, hogy Alonso autója már a futam elején sérült: az első felfüggesztés borításának egy része vált le. „Még rá kell jönnünk, hogy mi történt. Volt egy kis sérülés is az autón, és ki kell derítenünk, mekkora szerepet játszott. A felfüggesztés borítása volt az, egy aerodinamikai elem. Láttuk a kerékcserénél, és láttuk a képeken is.”
„Három különböző specifikációjú gumit használtunk, és Szingapúrban a forgalomban is sok időt töltesz, aminek hatása van a gumikra. Ezt a versenyt tehát mindig nagyon nehéz értelmezni” – mondta a szakember.