Musorujsag
Élő Eredmények

Albon szerint a Williamsnek a futamra még gyúrnia kell

Albon szerint a Williamsnek a futamra még gyúrnia kell

Williams
A Williams versenyzője, Alexander Albon a biztató szuzukai edzésnap után úgy érzi, az időmérőre sikerült jól felkészülni, az utolsó gyakorláson viszont figyelniük kell még a hosszabb etapokra, azokon ugyanis még hiányzik némi tempó.

A nyári szünet után megszokhattuk, hogy Alexander Albon és a Williams kettőse az esetek többségében esélyes a Q3-as szereplésre valamint a pontszerzésre. Erre a pihenő óta a múlt héten, Szingapúrban adtak legkevesebb esélyt maguknak, a thai pilóta azonban végül csak Sergio Pérez elhibázott előzési kísérlete miatt csúszott ki a legjobb tíz közül.

A Japán Nagydíj előtt jelezték, esélyeik jobbak lehetnek, a szuzukai pálya karakterisztikája ugyanis inkább fekszik autójuknak, mint a szingapúri, ahol végül a vártnál mégis versenyképesebbek voltak. Ami a „jóslatokat” illeti, Japánnal kapcsolatban az edzésnap alapján úgy tűnik, igazuk lesz.

Biztatóbb volt ugyanis a tempó, mint a múlt héten: Albon az első szabadedzésen nyolcadik volt, majd’ másfél másodperces lemaradással a gyakorlást uraló Max Verstappennel szemben, a másodikon pedig nyolcadik, immáron egy jobban hangzó, nyolc tizedes hátránnyal. A thai értékelésében jelezte, az egykörös tempó rendben volt, a futamra viszont még „gyúrniuk” kell.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

„A pénteki nappal meg is vagyunk Szuzukában” – kezdte. „Rendben volt. Az egy körös tempónk szerintem teljesen rendben van, a hosszabb etapokon viszont még dolgoznunk kell” – tette hozzá, jelezve, a futamtempó most a nagyobb kihívás.

„Azzal, hogy az aszfalt meleg volt és durva, eléggé túlmelegítettük az abroncsokat. Ez érzékelhető volt, és nem volt túl kényelmes miatta odakinn az autóban. De úgy gondolom, a többiek is szembesültek ezzel, nem hiszem, hogy más olyan jól érezte volna magát” – jelezte, hogy annyi örömük azért lehet, hogy a gumik nemcsak a Williamsnek okozhatnak fejtörést.

„Szóval, most ki kell elemeznünk az adatokat és rá kell jönnünk, hogyan tudnánk segíteni egy kicsit ezen a helyzeten a holnapi napra és főként a futam napjára. Majd meglátjuk, hogyan sikerül” – zárta gondolatát a thai versenyző.

Japán Nagydíj ismétlések: Szombat – F1 időmérő, M4 Sport: 13:00 / Vasárnap – F1 futam, M4 Sport: 12:30
Japán Nagydíj ismétlések: Szombat – F1 időmérő, M4 Sport: 13:00 / Vasárnap – F1 futam, M4 Sport: 12:30
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak