Májusban zárult le a jelentkezés az FIA által meghirdetett pályázatra, melynek keretében legkorábban 2025-től akár két új csapata is lehet a Forma–1-es mezőnynek. Az ázsiai LKY SUNZ nevű vállalkozás a meghosszabbított határidő lejárta előtt nyújtotta be a pályázatát, a projektjük vezetője a korábbi – szintén ázsiai – Panthera-csapat projektjét irányító Benjamin Durand.
Miközben a pályázatok elbírálása kapcsán június végét emlegették „határidőként”, az FIA továbbra sem ismertette az értékelésük eredményét, így nyitott még, hogy lesznek-e új F1-es csapatok, és ha igen, kik.
A LKY SUNZ mindenesetre nem bízna semmit sem a véletlenre. Bejelentették, hogy egy amerikai vállalkozás, a sportberuházásokkal is foglalkozó Legends Advocates Sports Group révén egy 1 milliárd dolláros tőkeinjekcióra tettek szert.
A csapat egyúttal közölte, hogy kész 600 millió dolláros összeget fizetni az F1-es felvételéért, noha a jelenlegi Concorde-megállapodás csak 200 millió dollárt ír elő az új csapatok által kötelezően megfizetendő „felhígulás elleni” költségnek.
A csapatok és az F1 évekkel ezelőtt állapodtak meg arról, hogy amennyiben új résztvevő érkezik, annak 200 milliót kell fizetnie, mely összeget aztán a meglévő tíz gárda között osztanak fel, amolyan kárpótlásként, mivel egy új csapat érkezése a saját sportági bevételük csökkenését jelentené. A résztvevők szerint ez az összeg mára teljesen „elavult”. Míg ezt egy válságos időszakban, az akkoriban közel 200 millióért gazdát cserélt Williams-csapat eladása alapján határozták meg, mára valamennyi csapat értéke jóval magasabbra emelkedett ennél az F1 népszerűségnövekedésének köszönhetően.

A csapatok erre hivatkozva jelezték, 600 milliós, de akár 1 milliárdos „felhígulási díjat” is kérhetnének az újaktól. A LKY SUNZ vezetője, Benjamin Durant egyértelművé tette, ezen nem fog múlni a felvételük.
„Hallottuk a csapatok véleményét, és jó szívvel elismerjük az ő fáradozásaikat, elköteleződésüket és befektetésüket, amit a sportba öltek a Formula One Grouppal és az FIA-val, hogy a jelenlegi szintre jussanak. Az extra befektetésünk híre után örömmel megerősítjük, hogy a LKY SUNZ kész teljesíteni a csapatok kérését, és kifizeti a hatszázmillió dolláros felhígulás elleni összeget, noha a jelenlegi ciklus pénzügyi szabályaiban kétszázmillió dollár szerepel.”
„Szeretnénk folytatni az FIA-val való pozitív párbeszédet, és izgatottá tesz minket a partnereink anyagi támogatása” – fogalmazott.
A LKY SUNZ két fő elemre építette F1-es pályázatát. Egyfelől egy ázsiai központú, főként ázsiai, afrikai és amerikai alkalmazottakkal működő csapatot szeretnének az F1-be hozni, és zászlójukra tűzték a sokszínűség jelmondatát. Másfelől formabontó stílussal szeretnének új, fiatal közönséget nyerni a sorozatnak.
„A célunk mindig is az volt, hogy versenyképesek legyünk, miközben sokszínűbbé tesszük a paddockot, ami fontos a Forma–1 hosszú távú növekedése szempontjából” – erősítette meg törekvésüket Durand. „Tudjuk, milyen lehetősége van a sportnak az ázsiai és afrikai gazdasági növekedésre, és ez alapján ez száz százalékig helyes döntés. A világ motorsportszurkolói ezt várják jelenleg. A partnereink anyagi elköteleződése egy hozzájárulás, és hisszük, hogy a jelentkezésünk egybevág a sport érdekeivel, hogy új magasságokba juthasson.”
Hogy mindez elegendő lesz-e ahhoz, hogy új F1-es csapatként bebocsátást nyerjenek a bajnokságba, az már más kérdés. Sajtóhírek szerint a négy pályázó közül hárommal azt közölte az FIA, hogy nem fogadja el a nevezését. Talán éppen ennek köszönhető a furcsa nevű vállalkozás mostani „licitje” és Durand arra megjegyzése, hogy szeretnék folytatni a párbeszédet az FIA-val?
