Újra az FIA következetlen ítélkezése lett az egyik fő vitatéma a Forma–1-es versenyzők körében. Szuzukában többen is jelezték, hogy az egy héttel korábbi Szingapúri Nagydíjon érthetetlen döntések születtek. A versenyzők többsége elsősorban azt nem értette, hogyan úszhatta meg két megrovással Max Verstappen a három feltartásos esetét, melyek közül kettő, a boxutca végi parkolás és Cunoda Juki blokkolása is többek szerint egyértelműen büntetendő lett volna.
Utóbbi esetben a Red Bull kapott egy 5000 eurós pénzbüntetést, ám többen is megjegyezték, hiába nem szólt időben a csapat Verstappennek Cunoda közeledéséről, ettől még a hollandnak is figyelnie kellett volna, ráadásul korábban több alkalommal is 3 rajthelyes büntetés járt az ilyen feltartásokért. Például Charles Leclerc-nek Monacóban vagy Pierre Gaslynak Barcelonában (kettő is).
Az ügyben nemcsak versenyzők, egyes csapatok sportigazgatói, csapatmenedzserei is háborogtak, aminek a vége az lett, hogy az FIA Japánban elismerte: hibákat vétettek az ítélkezés során.
A szövetség utólag belátta, Max Verstappennek, de a Lance Stroll feltartásáért szintén csak figyelmeztetést kapó Logan Sargeantnek is három helyes rajtbüntetést kellett volna kapnia az időmérő után. A címvédőnek ezzel a 11. helyett a 14. rajtkockából kellett volna nekivágnia a futamnak, melyen 5.-ként intették le végül.

Verstappen és Sargeant büntetésének elmaradása annak köszönhető, hogy az FIA bíráit nem kötelezi semmi arra, hogy múltbeli esetekre alapozva hozzanak ítéletet. Ugyanakkor a résztvevők irányából elvárás feléjük a következetesség, ami ez esetben nem volt meg.
A csapatmenedzserek szuzukai megbeszélésén az FIA jelezte, a jövőben a hasonló feltartásos eseteknél három rajthelyes büntetést fognak kiosztani, függetlenül attól, hogy a csapat vagy a versenyző hibájának ítélik-e a feltartást. Szingapúrban a bírók úgy érezték, mindkét esetben a csapat hibázott, mert nem figyelmeztette időben a versenyzőjét. A kérdéses ülésen részt vett a szingapúri négyfős bíróság egyik tagja, Matteo Perini, aki elismerte, hogy nem megfelelően jártak el múlt szombaton.
Miközben George Russell csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a Verstappen-eset precedenst teremtett, ami aggasztó, az FIA most jelezte, a szingapúri ügyeket nem fogják precedensként kezelni, így elkerülhető, hogy a csapatok egy pénzbírsággal számolva akár vállalják, hogy versenyzőik tönkreteszik riválisok köreit, időmérőit.
A The Race úgy értesült, hogy a téma a versenyzők péntek esti megbeszélésén is előjött. A mezőny tagjai tudni akarták, milyen büntetés jár az efféle kihágásokért.

Érdekesség, hogy Szingapúrban még maga Verstappen is meglepődött azon, hogy nem büntették meg, mivel számolt a hátrasorolással. „Igen, ez nem volt jó. Nem láttam őt, mert rádióztam éppen a problémánkkal kapcsolatban, és nem szóltak, amíg lényegében már mögém nem ért. Ez össze is foglalta az időmérőmet, ami nagyon zűrös volt” – mondta a címvédő.
Ami Verstappen másik esetét, a boxutca végi leállást illeti, az FIA tartja a korábbi álláspontját, mivel a boxutca végi várakozásra nem létezik kimondott szabály. A csapatok jelezték, szeretnék, ha az FIA bevezetne egyet, hogy az ilyen eshetőségeket is lefedje. Egymás boxutcai feltartására idén egyébként már több időmérőn is láthattunk példát, igaz, Verstappené extrém volt, hiszen 18 (az FIA múlt heti dokumentuma szerint csak 14) másodpercen keresztül nem mozdult az autója.
