Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly kicsit hibázott, a következmény komoly lett

Gasly kicsit hibázott, a következmény komoly lett

Alpine
Kis hiba, komoly következménnyel – így ért véget Pierre Gasly edzésnapja. A francia balszerencsésként jellemezte bukását, az Alpine napja kapcsán pedig megjegyezte, eddig nem valami biztató a teljesítmény.

Az Alpine versenyzője két perccel a Japán Nagydíj második szabadedzésének vége előtt veszítette el az uralmat autója felett a Degner előtt: későn lassított, kicsúszott a pályáról és orral a pálya mellett elhelyezett gumifalnak csapódott. Noha a hiba kicsi volt, a következménye komoly, az Alpine-nak ugyanis első szárnya és felfüggesztése is összetört.

A szerelőknek tehát hosszú éjszakájuk lesz Japánban, miközben a mérnökök is töprenghetnek, az Alpine-nak ugyanis az autó mellett a tempót is rendbe kell hoznia, amennyiben ismét fontos pontokért akar harcolni, mint Szingapúrban.

„Balszerencse, hogy a napunk egy kisebb kicsúszással ért véget a kilences kanyarnál, a második szabadedzés legvégén” – kezdte pénteki összefoglalóját Gasly. „Egy kicsit elveszítettem az autó elejét, és nem tudtam időben korrigálni, így átcsúsztam a kavicságyon, bele a gumifalba. Tanulni fogunk ebből és tovább lépünk” – tette hozzá.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„Ami a teljesítményt illeti, sok mindent ki tudunk értékelni mind alacsony, mind magas üzemanyagszint mellett. A hétvége ezen szakaszában úgy fogalmaznék, van még min dolgozni, és biztos vagyok benne, hogy több van még bennünk” – jegyezte meg diplomatikusan.

A csapattárs, Esteban Ocon valamivel magabiztosabb volt, noha az első tízbe ő sem került be sem az első, sem a második edzésen. Az adatok alapján viszont úgy érzi, az Alpine az időmérőn erősebb lehet. „Mozgalmas nap volt a mai, de mindkét szabadedzésen sokat tanultunk kinn, a versenypályán” – kezdte nyilatkozatát.

„Az első edzés után fejlődtünk, és délután versenyképes időket teljesítettünk. Mindössze három-négy tized kell, hogy nyerjünk pár pozíciót, mert szoros a mezőny. Lesz munkánk este, és remélhetőleg holnap jó időmérőnk lesz, jó pozícióba kerülünk” – zárta gondolatát.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly balesete (Fotó: XPB)

További tartalmak