A narancsosok a héten már jelentkeztek egy komoly bejelentéssel: szerdán erősítették meg, hogy ausztrál versenyzőjük, a meggyőző újoncévet futó Oscar Piastri 2026-ig a csapatnál marad. Két nappal később, a Japán Nagydíj első szabadedzése előtt aztán ismét előálltak egy sajtóanyaggal, melyben hírt adtak Hirakava Rjo szerződtetéséről.
A GT és endurance-versenyeken komoly tapasztalatokat gyűjtő japán pilóta 2024-től a McLaren egyik tartalékosa, valamint szimulátoros fejlesztőversenyzője lesz – a csapat közleménye szerint feladatai elsősorban az utóbbi területre koncentrálódnak majd a technológiai központban.
Hirakava eddigi pályafutásának csúcsa a 2022-es szezon volt, amikor számos hazai siker (bajnokságot nyert a japán Forma–3-ban valamint a Super GT-ben, továbbá bronzérmes volt a Super Formulában) után a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, a Toyota gyári versenyzőjeként részese volt a WEC-bajnok és Le Mans-győztes egységnek. Idén a szezonzáró előtt második a WEC tabelláján.

„Örülök, hogy tartalékversenyzőként csatlakozhattam a McLaren F1-es csapatához” – fogalmazott a japán a csapat közleményében. „Izgalmas lesz egy ilyen megbecsült alakulattal dolgozni. Hálás vagyok Zaknek (Brown) és Andreának (Stella) a lehetőségért. Már találkoztam a csapatagokkal és kipróbálhattam a szimulátort. Teljesen felkészült vagyok és most már a 2023-as szezon hátralévő részére koncentrálok” – tette hozzá.
„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy két köszönetet is mondjak. Az első a Toyotát illeti, hiszen hálás vagyok, amiért lehetővé tették, hogy egyszerre két csapatnál is versenyzőként szolgálhassak. A második Tojoda Akiót illeti, aki támogatott versenyzőként. Azt tanácsolta, vezessek minden olyan autót, amivel fejlődhetek. Ezért is szeretném a legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből, hogy megmutassam neki, fejlődtem” – folytatta.
„Örömmel üdvözlöm Rjót tartalékversenyzőként a McLarennél, ezzel is tovább növelve a merítést azok között a pilóták között, akiket támogatunk” – jelezte a csapatvezető, Andrea Stella. „Hálásak vagyunk a Toyotának az együttműködésért, azért, hogy lehetővé tették, hogy Rjo a versenyzői feladatai mellett elvállalhassa ezt az új szerepet. Lenyűgöző eredményei vannak a WEC világában. Már várjuk, hogy együttműködjünk vele. A tapasztalatai számos területen a csapat hasznára válnak majd, amikor csatlakozik az erős állandó versenyzőkhöz” – emelte ki.
