Musorujsag
Élő Eredmények

Máshol eresztette ki a gőzt: Verstappen éretten kezelte a vereséget Horner szerint

Máshol eresztette ki a gőzt: Verstappen éretten kezelte a vereséget Horner szerint

FIA
A teniszpályán vezette le a vereség miatt érzett dühét Max Verstappen, a csapattal szemben viszont éretten kezelte a helyzetet a Red Bull főnöke szerint. Christian Horner arról is beszélt, mire jutottak a szingapúri kisiklás kapcsán indult vizsgálatok során.

Nem sokat teketóriázott Max Verstappen a Japán Nagydíj péntekjén, kettőből két szabadedzésen autózta meg a leggyorsabb kört, ellenállhatatlan stílusban. Az elsőn mindjárt az első percekben odapörkölt egy olyan kört, amivel a teljes mezőnyt másodpercen kívül tartotta, és később is egyértelmű jelét adta, hogy a Szingapúrban szenvedő Red Bull újra a régi.

„Max jelezte a szándékait a hétvégi első gyorskörével, ami igazán lenyűgöző volt” – állapította meg Christian Horner is az első edzés után tartott sajtótájékoztatón.

Az idei első vereségük okát jelentő küszködésük kapcsán hozzátette: „Ez nagyon pályaspecifikus volt. És már kezdjük érteni a múlt hétvégi problémáinkat. Az elemzések még folynak, de ez más, hagyományosabb pálya, ami remélhetőleg kihozza az autónk erősségeit, nem csak a gyengeségeit.”

Christian Horner (Fotó: XPB)

Verstappen éretten kezelte

Bár Verstappenen a pályán érződött némi dacos düh, Horner megerősítette, egy hete nagyon jól kezelte azt a helyzetet, hogy 10 győzelem után esélye sem volt a 11.-re, illetve hogy idén először esélye sem volt nyerni a Red Bullnak. „Szerintem nagyon-nagyon éretten kezelte. Nyilván nehéz hétvége volt ez, de nagyon keményen versenyzett, türelmes volt a futamon, amikor kellett. Ha a biztonsági autó öt körrel korábban vagy öt körrel később jött volna, az egész versenyünk teljesen másképp alakult volna.”

„Tudta, hogy, hogy egyszer le fogják győzni, és szerintem jól kezelte a helyzetet. Nyilván szorgalmazta, hogy megértsük, miért nem teljesítettünk úgy a múlt hétvégén, ahogy az év többi részében, és nagyon feltüzelve érkezett ide, ez látszott az első szabadedzésen futott legelső körén is.”

A brit arról is beszélt, hogyan kezeli ilyenkor a bajnokát. „Attól függ, hogyan érzi magát. Max nagyon egyértelmű volt a múlt hétvégén. Nagyon konstruktív a megbeszéléseken, egész héten.”

Legalábbis csapaton belül. Mert mint kiderült, a gőzt egy másik pályán is kieresztette…

Christian Horner, Max Verstappen és Helmut Marko (Fotó: Red Bull/Getty)

„A frusztrációját a padel teniszben vezette le a pályán, a mérnökeivel. Legyőzte GP-t (Gianpiero Lambiase, a szerk.), ami nem vette jól ki magát… De nem, nagyon konstruktívan viszonyult hozzá, és tudta, hogy valamikor vége lesz ennek. Csak az volt a kérdés, hogy mikor.”

És Horner szerint ez utóbbi nem is volt mindegy. Mert bár Verstappen állította, nem fontos számára, hogy megdöntötte Sebastian Vettel 9-es győzelmi szériáját, a csapatfőnök másképp látja.

„A tíz győzelem szerintem sokat jelentett neki, és a csapatnak is. És örülök, hogy Szingapúr nem a tizedik verseny volt a sorozatban.”

„Nagyon érettnek mutatkozott, vezérnek. Persze mindenki csalódott volt a múlt hétvégén. Hozzászoktunk a győzelemhez, és ez jó emlékeztető volt, hogy mennyire fáj a vereség. És ha nem fáj, akkor rossz szakmában vagy. Szóval ez jó emlékeztető volt.”

„A Ferrari nagyszerű munkát végzett aznap, és Carlos Sainz különösen okosan versenyzett. Megérdemelten nyert. Mi pedig nagyon sokat tanultunk a múlt hétből.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Már más pályákon is voltak jelek

Horner a tanulságokról is beszélt. Elmondása szerint nagyjából már értik, mi történt velük Szingapúrban. „Számítottunk arra, hogy ez jelentheti a legnagyobb kihívást számunkra a szezonban. De nem hinném, hogy számítottunk arra, hogy ilyen nagy kihívás lesz, mint amekkorának bizonyult.”

„Szuboptimális állapotba hoztuk az autót a beállítások szempontjából. A versenyre valamelyest összeszedtük magunkat, de sajnos olyan helyzetbe kerültünk, amelyben a biztonsági autó a lehető legrosszabb pillanatban jött számunkra, és a VSC talán még rosszabbkor. Enélkül a dobogóért harcoltunk volna a végén. De nem így volt megírva. A többiek jó munkát végeztek, jobbat, mint mi.”

Paul Monaghan vezető mérnök a múlt héten azt mondta, alapvető gond tört a felszínre, amit csak a jövő évi autójuknál fognak tudni véglegesen megoldani. Horner szerint már az év korábbi hétvégéin is látszott, hogy a lassú és rövid kanyarokban nem az RB19-es a legjobb.

„Ha megnézzük Monacót, Fernando köre fenomenális volt, és Max is valami extra különlegeset húzott elő. Minden falat érintett az utolsó szektorban, hogy megszerezze a pole-t, és ez ott kritikus fontosságú. Szóval Monacóban is voltak jelei, hogy az utcai pályák kihívást jelentenek számunkra. Azerbajdzsán is kihívás volt.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

„A rövid kanyaros pályák felnagyítják a problémáinkat. De már kezdjük érteni ezt, és nyilván meg akarjuk oldani a jövőben, mert muszáj olyan autóval rendelkezned, amely a pályát széles spektrumán működik. Az RB19-es valójában nagyon jó ebben, de meg kell találni az egyensúlyt, hogy mely konkrét területre fókuszálsz. Látjuk: az eltérő pályákon eltérő autók mennek jól. Nehéz olyan autóval előállni, amely mindent lefed” – magyarázta a csapatfőnök.

A kérdésre, mit csinálnának másképp Szingapúrban a mai tudásukkal, Horner elmondta: „Nincsenek varázsmegoldások az ilyen dolgok esetében. Azon múlik, hogyan dolgozik össze az aerodinamika és a mechanikai beállítás, a gumik, a pálya karaktere. Ezek kombinációjáról van szó, és arról, milyen kombinációban állítod be az autódat. Egy kicsit másképp kezdenénk. Fontos leckéket tanultunk meg.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Coates / XPB Images)

További tartalmak