Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen magabiztosan, hat tizeddel vitte az első edzést

Verstappen magabiztosan, hat tizeddel vitte az első edzést

Boxutca
A címvédő és listavezető Max Verstappen kezdett legjobban Szuzukában: a holland hat tizeddel volt gyorsabb az első edzést másodikként záró Carlos Sainznál. A harmadik helyen Lando Norris végzett a McLarennel.

Esős idő fogadta a királykategória mezőnyét, amikor a héten megérkezett a Japán Nagydíj helyszínére, az előrejelzések szerint pedig volt esély arra, hogy az első szabadedzést is vizes pályán rendezik majd.

Ez a „jóslat” a szurkolók és a versenyzők legnagyobb örömére nem vált valósággá, ami a mai napon az F1 hivatalos gumiszállítóját, a Pirellit is kifejezetten boldoggá tette.

A mezőny ugyanis az edzésnapon viheti először pályára az új típusú C2-es keverékeket, melyek, amennyiben a mostani teszt sikeres lesz 2024-ben már az állandó kínálat részévé válnak. Ami az új gumikat illeti, azok a beszállító szerint nagyobb tapadást biztosítanak a jelenlegi C2-eseknél.

A mezőny gyorsan „kezelésbe” is vette ezeket az új abroncsokat: a versenyzők hamar ellepték a pályát, és az első tíz perc alatt szinte mindegyikük futott mért kört.

Az élen az első kísérletek után a bajnoki pontversenyt toronymagasan vezető Max Verstappen állt a szingapúri fiaskó után visszavágóra készülő Red Bull-lal. A hollandot Oscar Piastri és Lando Norris követte a nagy figyelmet kiváltó McLarennel: a narancsosoknál ezúttal mindkét versenyző autóján fenn voltak már a legújabb fejlesztések, a pálya karakterisztikája miatt pedig többen esélyesnek is tartják őket.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A negyedik helyen Fernando Alonso állt, majd George Russell, Sergio Pérez és a Szingapúri Nagydíj győztese, Carlos Sainz jött, aki a múlt héten véget tudott vetni a Red Bull év eleje óta tartó győzelmi sorozatának. A legjobb tízben Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg volt még benn.

Ami a gumikat illeti, a Red Bull a keményeken kezdett, míg a riválisok a közepeseken, illetve a már említett C2-es tesztabroncsokon.

Verstappen a kemények után a tesztgumikon jött ki, melyeken még tovább javította időeredményét: röviddel az edzés fele előtt ez már hét tized volt az időközben a második helyre ugró Alonsóval és majd’ másfél másodperc a harmadik pozíciót elfoglaló csapattárssal szemben.

Roppant magabiztosan kezdett tehát a listavezető és a listavezető alakulat, amelynek „bukása” után a legtöbben arra tippeltek, Szuzukában komoly visszavágó jön, főleg, hogy a klasszikus japán aszfaltcsík fekszik a bikások autójának.

Az első félóra végén Hamilton, Russell és a szingapúri futamot az időmérős balesete miatt kihagyó, Japánban viszont már újra autóban ülő Lance Stroll is gyorsult (mind a közepes keverékeken), az egy másodperces „határt” viszont egyikük sem tudta áttörni Verstappennel szemben.

A lágyakat először Hülkenberg autójára tették fel, az élmezőnyből pedig Pérez teljesítette velük az első gyors kört: a német negyedik, a mexikói második volt (csapattársa köridejétől így is elmaradt hat tizeddel, pedig Verstappen ekkor még a tesztgumikon futott időeredményével állt a tabella élén). Sokat Verstappen első lágy gumis körére sem kellett várni, amivel természetesen még tovább javította a legjobb eredményt: előnye 1,3 másodperc volt a csapattárssal szemben.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A Red Bull után a Ferrari is teljesítette a lágy gumis köröket: Sainz a második, Leclerc pedig a harmadik helyre ugrott, lemaradásuk 6 tized, illetve 1 másodperc volt. Kettejük közé húsz perccel a leintés előtt Alonso sorolt – ekkor ő is a lágyakon volt már.

Az edzés ezek szakaszában a legtöbb autó a piros oldalfalú abroncsokon futott: Leclerc javított és visszaszerezte a második helyet, a hazai közönség előtt versenyző Cunoda Juki feljött a negyedik helyre, Alexander Albon a hetedikre, Liam Lawson pedig a nyolcadikra. A legjobb  tízben tehát Verstappen, Sainz, Leclerc, Cunoda, Alonso, Norris, Albon, Lawson, Stroll és Pérez volt a sorrend. Norris kivételével mindenki a lágyakon érte el legjobbját; a brit a tesztgumikon. Az utolsó percekben aztán ő és a csapattárs is megkapta a pirosakat: Norris a harmadik, Piastri a hetedik helyre jött fel velük. Lágy gumis kört végül csak a Mercedes és az Alfa Romeo kettőse nem teljesített.

Ekkor egyébként többen visszaváltottak a közepesekre, vagy a keményekre, hogy a futamra készüljenek, így lényegesen már nem változott a sorrend. Verstappen vitte tehát az első edzést, mégpedig komoly, hat tizedes előnnyel. Másodikként Sainz zárt, majd Norris, Leclerc és Cunoda következett. A legjobb tízben Alonso, Piastri, Albon, Lawson és Stroll volt a sorrend.

A szuzukai program a második szabadedzéssel folytatódik, aminek eseményeit az M4 Sport 7:55-től ismét élőben közvetíti majd. Az F1-es tartalmak ezzel még nem fogynak el a kínálatból, a leintés után 9:05-től ugyanis jön a pénteki Boxutca magazin.

Az első szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak