Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton visszavágott Russellnek: Három és fél tizeddel vagyok jobb – itt ez erős!

Hamilton visszavágott Russellnek: Három és fél tizeddel vagyok jobb – itt ez erős!

Sky Sports, F1
Újra fordult a kocka a Mercedes házon belüli csatájában. Lewis Hamilton büszke volt az előnyére, George Russell viszont elismerte, az extra tizedek keresése közben csak lassabbá tették az autóját.

A 7. és 8. rajtkockából fog nekivágni a Japán Nagydíjnak a Mercedes két versenyzője. Miközben a nyári szünet óta George Russell volt előnyben házon belül az időmérő edzéseken, Szuzukában Lewis Hamiltonnak sikerült felülmúlnia a csapattársát – három hétvége óta először.

A hétszeres világbajnok 0,311 másodperccel futott jobb kört márkatársánál, aki vele ellentétben csak egy gyorskört ment a Q3-ban, azt is annak közepén, mert nem maradt elegendő friss lágy szettje.

A házon belüli fordulatra az éjszaka folyamán került sor, hiszen pénteken még Hamilton volt az elégedetlen a W14-essel, és Russell nyilatkozott pozitívabban. „A tegnapi rossz nap volt. Minden hétvégén van legalább egy rossz napunk a háromból. Az egyensúlyt nem éreztük jónak tegnap, de jó irányba változtattunk, jól dolgoztunk az este, és az autót igazán klassznak éreztem ma. Jól vezethető volt a harmadik szabadedzésen, sokkal magabiztosabb voltam” – mondta Hamilton.

Russell legyőzésének érezhetően örült. Ki is hangsúlyozta, hogy nagy különbség volt közöttük. Mindezt egy héttel azok után, hogy arról beszélt, az utóbbi időben az időmérő lett a gyenge pontja, és ezen változtatni akar. Ez most a jelek szerint sikerült neki.  „Igen, határozottan jobb volt az autó. Az időmérővel igazán elégedett vagyok. Erős volt minden köröm, még a használt gumis is. Ez a világ egyik legnehezebb pályája, elképesztő! És noha az autót egy kicsit nehéz volt vezetni a hátsó hiányosság miatt, még így is élvezetes a kör.”

„Három és fél tizeddel vagyok jobb George-nál. Egy ilyen pályán ez egészen erős”

– fogalmazott a brit.

George Russell (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

Russell eközben visszalépésről beszélt – ugyancsak egy változtatás kapcsán. „Egy ilyen pályán van egy tartomány, amit nehéz megtalálni, és ami ha nincs meg, akkor eléggé le vagy maradva. Láttuk tegnap is: én versenyképesebb voltam, sokkal közelebb voltunk tegnap a többiekhez, mint ma.”

„Szóval egyértelmű visszalépés történt a garázs rám eső oldalán. Két tizedre voltunk tegnap a második leggyorsabbtól, ma pedig hét-nyolc tizedre”

– állapította meg az egyszeres futamgyőztes.

Elismerte, mivel a Mercedes nem elég versenyképes Szuzukában, próbált többet kipréselni a csomagjukból, és ez sült el visszafelé. „Amikor nincs meg a tempód egy ilyen pályán, próbálkozol mindennel, amivel lehet. Szinte minden lehetségest megpróbálsz, de ebben a sportban nem gyakran tudsz varázsolni a beállításokkal. Mint mondtam, mi talán egy kicsit lassabbá tettük az autót, miközben próbáltunk olyan köridőt találni, ami nem volt benne” – kesergett Russel.

A két versenyző házon belüli csatájának ide-oda billegése, valamint a vereségek mögött álló beállítási problémák egyébként megmutatják, mennyire pengeélen táncolnak az idei autó működésre bírásával.

A versenyen Russell nem vár nagy előrelépést, noha a Mercedesnek általában a vasárnapok az erősebb napjai. „Nehéz lesz. A tegnap látott tempó szerintem holnap is benne lesz az autóban, és a különbségek lecsökkennek, de nem jelentősen. Van két kemény gumink, eggyel több, mint sokaknak – ez jelenthet egy kis előnyt. De amikor gyors tempónál küszködsz, csúszol, és csak még jobban igénybe veszed a gumikat. Szóval nem látom okát, hogy a McLaren és a Ferrari nagyobb mértékben koptassa a gumikat, mint mi.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak