Tekintélyt parancsoló módon szerezte meg Max Verstappen pályafutása 29., idei 9. pole pole pozícióját Japánban. A második helyezettnek adott 0,581 másodperce a 2003-as Japán Nagydíj óta a legnagyobb időmérős különbség ezen a pályán. 20 évvel ezelőtt Rubens Barrichello 0,699 másodperccel győzte le Juan Pablo Montoyát, majd másnap meg sem állt a győzelemig.
A holland sorozatban második évben áll az első rajthelyen Szuzukában. A tavalyi pole idejét közel fél másodperccel szárnyalta túl.
Az első rajtsort Oscar Piastri teszi teljessé, aki életében először áll ennyire elöl egy F1-es nagydíj rajtrácsán. A McLaren újonca a 157. olyan versenyzője az F1-nek, aki legalább egyszer az első sorba került, de mindössze az 5. ausztrálja Jack Brabham, Alan Jones, Mark Webber és Daniel Ricciardo után.
Újoncot hat éve láthattunk legutóbb ennyire elöl a rajtrácson: 2017-ben Lance Stroll Monzában indult a második helyről.

Lando Norris elszenvedte ugyan idei 4. időmérős vereségét házon belül, de egy újabb top 3-as eredményt ért el (az idei ötödiket), amivel csapata, a McLaren 2011 óta először áll két autóval a legjobb háromban Szuzukában.
Hátrébb két versenyző is megszakított egy rossz sorozatot. Charles Leclerc és Lewis Hamilton három egymást követő időmérős vereség után tudta legyőzni a csapattársát. Míg Leclerc esetében ez egy negyedik hellyel sikerült, Hamilton számára a 7. rajtpozíció tízéves mélypontot jelent a japán pályán, hiszen legutóbb 2012-ben volt ennyire hátul, akkor a 9. rajtkockában.
Ha már sorozatok, Fernando Alonsónak sikerült tovább írnia a magáét. Ugyan nem könnyen, de bejutott a Q3-ba, és ezzel továbbra is elmondhatja, hogy a mezőny egyetlen tagjaként valamennyi időmérős finálénak szereplője volt 2023-ban.
Cunoda Jukit mindazonáltal nem sikerült legyőznie. A japán közönség a 9. helye miatt ünnepelhette a hazai versenyzőt, aki Monaco óta először volt a Q3 résztvevője. A három évében még nem kellett ennyit várnia az újabb top 3-as eredményére.
Csapattársa, Liam Lawson sorozatban másodszor lehetett volna a Q3-ban, de 0,043 másodperc híján csak 11. lett. Az Alpha Tauri mindenesetre így is a legjobb időmérőjén van túl, hiszen két autóval idén még nem álltak a legjobb 11-ben.

A rajtrács második felében Pierre Gasly sorozatban hatodszor vérzett el a Q3 előtt, Esteban Ocon pedig az elmúlt nyolc hétvégéből hetedszer maradt le a fináléról.
Valtteri Bottas eközben pályafutása első Q1-es szuzukai kiesését könyvelte el, miközben az Alfa Romeo sorozatban másodszor búcsúzott két autóval az első felvonásban.
Nico Hülkenbergnek ez a második Q1-es kiesése volt Szuzukában a pályafutása során, az idényen belül pedig az 5. veresége Kevin Magnussentől. A dáné most már sorozat: Szingapúr után másodszor győzte őt le szombaton.
Lance Stroll másfajta sorozatot építget: zsinórban harmadszor esett ki a Q1-ben az Aston Martinnal. A nap másik negatív hőse, Logan Sargeant eközben az elmúlt négy időmérőből másodszor szenvedett autótörős balesetet.
A Japán Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 7 órakor rajtol Szuzukában. A korán kelők 6 órától megnézhetik a versenyzőparádét, 6:30-tól pedig a felvezetőműsort. Innen várja a mezőny az év 16. futamának rajtját!
Japán Nagydíj – rajtrács:
1. | ||
1. sor | Max Verstappen | |
2. | ||
Oscar Piastri | ||
3. | ||
2. sor | Lando Norris | |
4. | ||
Charles Leclerc | ||
5. | ||
3. sor | Sergio Pérez | |
6. | ||
Carlos Sainz | ||
7. | ||
4. sor | Lewis Hamilton | |
8. | ||
George Russell | ||
9. | ||
5. sor | Cunoda Juki | |
10. | ||
Fernando Alonso | ||
11. | ||
6. sor | Liam Lawson | |
12. | ||
Pierre Gasly | ||
13. | ||
7. sor | Alexander Albon | |
14. | ||
Esteban Ocon | ||
15. | ||
8. sor | Kevin Magnussen | |
16. | ||
Valtteri Bottas | ||
17. | ||
9. sor | Lance Stroll | |
18. | ||
Nico Hülkenberg | ||
19. | ||
10. sor | Csou Kuan-jü | |
20. | ||
Logan Sargeant* |
*Logan Sargeant nem került 107%-on belülre az időmérőn, az FIA külön engedélyével rajtolhat