„Dehogy, minden reggel vért iszom!” – talán valami hasonló választ várnánk egy Forma-1-es versenyzőtől, mert egyébként mit keresne egy magát ártatlannak valló fiatal a motorsport csúcsán.

„Igen, az vagyok!” – ha ezt mondta volna, egyrészt ki hinné el? Biztos csak altat. Másrészt, ha tényleg ilyen, akkor csak ismételni lehetne magunkat: mit keresne egy ártatlan fiatal a motorsport csúcskategóriájában?

„Szerintem igen!” – ő azt gondolja magáról, de más nevében nem akar nyilatkozni, döntsék el az emberek. Ez a válasz illik egyértelműen Piastrihoz, és érdemes belegondolni, Verstappen, Hamilton, Alonso vagy mondjuk Magnussen szájából hiteles lenne ez a mondat? Nem. Oscar Piastrit viszont tökéletesen leírja.

Első lépés: gokart távirányítós autó

Oscar Jack Piastri Melbourne-ben született 2001 április 6-án, öt nappal azután, hogy David Coulthard a McLarennel megnyerte a Brazil Nagydíjat. Nem versenyző családból származik, de nem voltak számára ismeretlenek az autók.

„Én vagyok az első versenyző a családunkban, bár az érdeklődés az autók iránt generációk óta megvolt. Nagypapám és édesapám is szerelő volt, utóbbi pedig az autóiparban indított vállalkozást. Emiatt természetesen én is beleszerettem az autókba, majd minden apám egyik üzleti útja után kezdődött. Az Egyesült Államokból hazahozott egy távirányítású autót, amivel eleinte otthon a kertben és a suli sportpályáján gyakoroltam. Ekkor 6-7 éves voltam, majd nem sokkal később elkezdtem versenyeken indulni.”

„Előbb 1:8-as, majd 1:10-es méretarányú távirányítású autókkal versenyeztem. Ezek leginkább a túraautókhoz hasonlítanak. Akár 110km/h-ás sebességre is képesek! Elképesztő a gyorsulásuk. Nagyjából másfél kilogrammot nyomnak. Van egy kijelölt hely a versenyzőknek, onnan irányítanak. Nincs korhatár, így sokszor húszas-harmincas éveikben járó riválisok ellen mentem. Amikor kilencévesen megnyertem a nemzeti bajnokságot, a második legfiatalabb induló 18 éves volt!”

„Idővel sok utazással járt a versenyzés, Brisbane például két óra repülőútra van Melbourne-től. Mindez persze semmi ahhoz képest, ami később várt rám ilyen szempontból.”

Manapság már nem elképzelhetetlen, hogy valaki a szimulátort cserélje egy igazi autóra és megállja a helyét versenyzőként. Piastri szerint azonban a távirányítású autóversenyzés is segített felkészíteni őt akár a Forma-1-re.

„A technikai oldala a sportnak meglehetősen kidolgozott, hiszen jóformán több elemmel lehet játszani egy távirányítású autón, mint egy versenyautón. A lengéscsillapítók rugóit és a dőlésszögét is lehet például variálni. Itt is vannak gumimelegítők és rendelkezésre állnak különböző adalékok, amik a tapadást segítik. Nem voltam óriási szakértő, de kezdtem kapizsgálni, hogy bizonyos beállítások mit szolgálnak. Megismerkedtem az ideális ívvel is, így amikor 9-10 éves koromban elkezdtem gokartozni, már tudtam egy s mást a beállításokról és a versenyzési fogalmakról. Persze azért teljesen más, amikor nem kívülről irányítasz egy autót, hanem te magad ülsz a volán mögött. Látható egyébként, hogy én egy kicsit más módon kerültem be az autósport világába.”

Hív Európa

Hogyhogy nem, a távirányítású autóversenyzés világában voltak olyanok, akik a gokartban is érdekeltek voltak. Amikor egyszer Piastrit megkérdezték, hogy érdekli-e, ő igent mondott, a következő héten pedig otthon már saját garázsa volt. Elragadta magával a versenyszellem, ami a tanulásban is motiválta: mindenkinél jobb akart lenni.

„A szüleim mindig engedtek versenyezni, azzal feltétellel, hogy a jegyeim nem romolhattak. Ezt főleg akkor kérték rajtam számon, amikor még Ausztráliában indultam futamokon. Akkor még nem lehetett tudni, van-e jövőm a motorsportban. Keveseknek adatik meg, hogy ebből éljenek meg.”

„14-15 évesen jöttem át Európába szerencsét próbálni, az első fél évben édesapám is velem volt. Eljutottam oda, hogy már elég jól mentek a dolgok ahhoz, hogy megérje itt maradnom. Apám vissza akart menni a családhoz Ausztráliába. Nekem döntenem kellett, hogy maradok, vagy megyek vele és otthon építek karriert, például a Supercarsban. A maradás mellett döntöttem, és négy évig egy bentlakásos iskolában tanultam az Egyesült Királyságban. Ott tettem le az érettségit. 2020-ban olyan jól sikerült a Forma-3-as szezonom, hogy attól kezdve a tanulás a háttérbe szorult. Az utolsó évben az óráim nagyjából harmadán voltam csak ott úgy, hogy ott laktam a suliban. Szerencsére ez nem okozott problémát, mert több sportoló is tanult ott, főleg rögbi- és krikettjátékosok. Az iskola mindenkit támogatott, amíg az érettségin hoztuk az elvárt szintet.”

„A suli arra is jó volt, hogy ne a versenyzésen pörögjek 0-24, mert az olyan fiatalon sosem segít. Emellett a családom hiányát is könnyebben viseltem így, mert barátokkal laktam ott együtt. Volt rajtam kívül több nemzetközi diák is, akikkel megtaláltam a közös hangot. Mindig meglehetősen független típus voltam, így ezt az időszakot valahol úgy éltem meg, hogy szabad vagyok.”

A mérnök krikettjátékos

Piastri más sportokra is kikacsintott, miután télen az autósport pihen.

„Az iskolában télen főleg rögbiztek a diákok, amit én azonnal kizártam. Nem vagyok az a rögbi-alkat! Ráadásul elég sérülésveszélyes sport, és nem akartam veszélybe sodorni a versenyzői karrieremet, főleg úgy, hogy már voltak szponzoraim. Krikettezni viszont beálltam! Egy mérkőzésen játszottam a legjobbak között. A hatodikosoknak vizsgáik voltak, én pedig bekerültem a keretbe. Ott van a nevem. Ez volt a 15 perc hírnevem krikettben!”

Matematikát, fizikát és informatikát tanult – nem véletlenül, hiszen úgy volt vele, hogy ha esetleg versenyzőként nem tudna boldogulni a motorsportban, ilyen szakiránnyal mérnökként megvethette volna a lábát.

„A motorsport egyik legnépszerűbb kérdése, hogy a versenyző vagy az autó számít inkább? A válasz az, hogy a kettő keveréke. A technikának rendkívül fontos szerepe van a sikerekben, különösen a Forma-1-ben, ahol a csapatok maguk építik az autókat. Mindig nagyon érdekelt ez az oldala is a sportnak, és érdemes erről is tudni ezt-azt. Sokat segített versenyzőként!”

A juniorkirály

Az ausztrál tehetségről hamar kiderült, hogy egyelőre biztos nem mérnökként kell dolgoznia: sikert sikerre halmozott a juniorkategóriákban. A Formula Renault-t, a Forma-3-at és a Forma-2-őt is első nekifutásra, egymást követő években nyerte meg.

„A legnagyobb erősségem szerintem a kiegyensúlyozottság volt, és szeretném azt gondolni, hogy ezen belül is a kiegyensúlyozott gyorsaság. Nem volt azonban minden zökkenőmentes, hiszen a Forma-3-ban egyszer sem kvalifikáltam magam az első sorba. Az akkori csapattársam, Logan Sargeant egy ponton zsinórban három pole-t szerzett, én pedig soha nem értem oda az első két hely valamelyikére az időmérőkön. A versenyeken viszont jól mentem, mindig hoztam egy magas szintet, és emiatt lehettem bajnok. Előtte a Formula Renault-ban még hiányzott ez a megbízhatóság. Szerencsére volt elég előnyöm, így a hibáim nem sodortak bajba a pontversenyben.”

„A Forma-2-es szezonom pályafutásom eddigi legjobb éve volt. Minden összeállt, gyors voltam, és amikor kellett, mindig hozzá tudtam tenni valami extrát. Abban az évben két fordított rajtrácsos futamot rendeztek hétvégente, így érdemes volt mindig a legjobb tízben zárni. Ha az első versenyt elrontottad, akkor a hétvége hátralévő része szinte mehetett a kukába. Máig nem tudom, miért, de a Forma-2-ben ráadásul remekeltem az időmérőkön. Az F3-as idényt nulla pole-lal zártam, az F2-ben pedig miután Bahreinben 7., Monacóban és Bakuban 3. lettem a kvalifikáción, jött zsinórban öt pole pozicíó. Valahogy jobban ráéreztem az autóra és a gumikra, és a több tesztidő is segíthetett, mivel az F3-ban a COVID miatt elég kevés időnk volt a felkészülésre.”

Az eredményesség ára

A kiskategóriákban elért sikerei után érthető módon nehezen viselte, hogy nem tudott azonnal bekerülni a Forma-1-be.

„Kemény volt! Ha erre tetted fel az életed, akkor folyamatosan versenyezni akarsz. A Forma-1-ben nem volt helyem, a Forma-2-t pedig megnyertem, így ott sem mehettem, ez a szabály. Kifogytam a juniorsorozatokból, ahol indulhattam volna. Ez persze valahol kellemes probléma volt, de mégiscsak probléma. Nagyjából az F2-es szezon felénél már tudtam, hogy nem lesz lehetőségem 2022-ben a Forma-1-ben. Nehezen emésztettem meg. Meglett az első pole-om, az élre álltam a bajnokságban, és tudtam, hogy bármit is csinálok, esélytelen jövőre az F1-es ülés.”

„Ez azonban csak még elszántabbá tett! Elhatároztam, hogy csak azért is megnyerem a bajnokságot, és azt mondhassam: „azért nem tudok sehol versenyezni, mert megnyertem a Forma-2-őt, és ott nem indulhat a címvédő!” Idővel megbékéltem ezzel, ráadásul kiderült, hogy tartalékversenyző leszek, ami az én helyzetemben a lehető legjobb megoldás volt. Sokat tanultam Fernandót figyelve, ő tudja, hogy kell világbajnok csapatot építeni maga köré. Elképesztő volt látni, hogy a vezetés mellett mennyi mindenre figyel! Komoly inspirációt jelentett.”

Csak a papaya!

Tavaly nyáron ellentmondásos körülmények között derült ki, hogy a távozó Alonso helyére mégsem Piastri ül be az Alpine-hoz: a csapat bejelentette őt, ám az ausztrál ezt azonnal cáfolta. Nem kellett sokat várni rá, hogy kiderüljön, valójában hol folytatja.

„A McLarennel végtelenül simán ment minden. Egy teljesen sallangmentes szerződést raktak le elém, ami azt éreztette velem, hogy maximálisan bíznak bennem, és hogy egyértelműen engem akarnak. Ez volt a döntő tényező! A McLaren világos jövőképet vázolt fel nekem, aminek örültem, mert addig a pontig elég zavaros volt, mi vár rám.”

Piastri tehát idén Bahreinben először lehetett ott a Forma-1-es rajtrácson – vagyis igazából másodszor.

„2014-ben grid kid voltam az Ausztrál Nagydíjon, én tartottam Daniil Kvyat zászlóját a rajtrácson. Az ő helye azonban üres maradt, mert a kivezető körén megadta magát az autója. Ott álltam az üres rajthely előtt… Pár éve összefutottunk, és akkor elmeséltem ezt neki. Vicces, milyen kicsi a világ! Kilenc éve zászlót tartottam, most pedig a mezőny tagja vagyok.”

A McLaren rosszul kezdte a szezont, és emiatt eleinte kevés szó esett a fiatal ausztrálról. Első pontjait épp a hazai versenyén szerezte, amire már felfigyeltek páran, a csapat nyári formajavulása óta pedig egyre inkább a reflektorfénybe került ő is, hiszen már a mezőny elején kell keresni a nevét.

„Örültem neki, hogy amikor bekövetkezett ez a javulás, késznek bizonyultam a kihívásra. Más, amikor az utolsó pontszerző helyekért harcolsz, és más, amikor a legjobb három helyért. Büszke voltam rá, hogy a sokkal jobb autóval is boldogulok, és így amikor először odakeveredtem az élmezőnybe, nem vallottam szégyent!

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Teljesítményét már az első évében szerződéshosszabbítással honorálta a McLaren, 2026-ig biztosan a wokingiaknál versenyez Piastri. Az pedig, hogy tartotta lépést az autóval, majdnem dobogókhoz vezetett – többször is a balszerencse vette el ennek az esélyét. Japánban viszont minden összeállt, egy olyan pályán, ahol korábban még sosem versenyzett, és így Lance Stroll 2017-es bakui harmadik helye után ismét egy újoncot üdvözölhetünk a dobogón.

Az ártatlan, csendes zseni pedig nem vitte túlzásba az ünneplést, mert ő ilyen. Megköszönte a csapatnak a rádión, higgadtan. Mert ő ilyen.

Oscar Piastri (Fotó: Batchelor / XPB Images)