Azt követően, hogy Monzában egy műszaki hiba miatt a rajtrácsra sem állhatott fel, Szingapúrban pedig egy első körös ütközés rögtön véget vetett a futamának, Cunoda Juki elhatározta, hazai közönsége előtt vág vissza. Az időmérő után úgy tűnt, erre jó esélye nyílik majd, hiszen beverekedte magát a legjobb tíz közé.
A futam viszont nem a tervek szerint alakult: Cunoda a rajt után több pozíciót is veszített (többek között beugrós csapattársa, az ismét figyelemreméltóan teljesítő Liam Lawson is maga mögé utasította), ezeket pedig a folytatásban sem tudta visszanyerni.

Noha végig közel volt a pontzónához, a nagy célt nem tudta megvalósítani, emiatt pedig kissé csalódott volt, lelkes hazai közönségnek viszont így is örömmel mondott köszönetet. „Először is, hálás vagyok az előző négy napért azoknak az embereknek, akik kijöttek a pályára, és azoknak is, akik nem, de a TV-ben figyelték a futamot és szurkoltak” – kezdte.
„Rengeteg támogatást, energiát kaptam a hétvégén. Nagy kár, hogy nem jött össze a pontszerzés. Mindent beleadtam. Hamarosan újra találkozunk, jövő áprilisban, és remélhetőleg akkor a pont is meglesz. Most tényleg köszönök mindent, hamarosan látjuk egymást” – üzent rajongóinak.
„Beragadtam egy autó mögé, és ennyi volt” – jegyezte meg, utalva minden valószínűség szerint a csapattársra. „Nem tudtuk kihozni a legjobbat ebből a lehetőségből. Egy cserével talán előbb lehettünk volna, de a csapat döntött, semmit sem tehettem. Próbáltam előzni, de ezen a pályán hamar túlmelegszenek a gumik. Nehéz volt követni is, de ez van.”
