Az amerikai újonc és a rutinos finn a tizenegyes kanyarnál, a biztonsági autós fázis után „találkozott” Szuzukában, miután mindkettejük mögött zűrzavaros futamkezdés állt. Sargeant a parc fermé szabályok megsértése miatt már a rajt előtt büntetést kapott, Bottas pedig „bekerült a darálóba” az első körben. Így kerültek ők ketten a mezőny végére.
A tizenegyes kanyarnál aztán mindkettejük futama véget ért, azt követően, hogy Sargeant keményen elfékezte magát és belecsúszott Bottas autójába, aki épp előzni próbálta őt. Az ütközés mindkét pilóta futamának véget vetett.
Sargeant a történtekkel kapcsolatban megjegyezte, bár ő rontott, érzése szerint Bottas is tehetett volna valamit azért, hogy elkerüljék a balesetet. „Egy biztos, az első körök hektikusak voltak” – kezdte értékelését. „Ami engem illet, a baleset előtt blokkoltak a fékek. Nem vagyok biztos benne, hogy ő (Bottas) ezt nem látta” – jegyezte meg.

„Azt a kanyart biztos, hogy nem tudtam volna bevenni. Meglepődtem, hogy nem vágott be. Attól a pillanattól kezdve, hogy lenyomtam a féket, a kerekek blokkoltak” – folytatta, majd kiemelte, katasztrofális hétvégéjét minél hamarabb el akarja felejteni. „Semmit sem tehettem… két büntetésünk volt és mindkét autó megsérült. Csak tovább kell lépni” – mondta.
Bottas érthető módon másként látta a történteket, szerinte ugyanis eléggé egylrtemű, hogy fiatal riválisa rontott a tizenegyes kanyarnál, azzal pedig, hogy megcsúszott, kiütötte őt a pályáról és tulajdonképpen a futamból is.
„Eseménydús, de rövid versenyem volt. Remek rajtom volt, de az első kanyarnál két autó közé szorultam. Nem maradt helyem és ütköztünk. Balszerencsés voltam, balszerencsésen ért véget a futam. Saregeant elfékezte magát, blokkoltak a kerekek és kiütött. Peches volt, de túl kell lépnünk rajta és két hét múlva újra megpróbáljuk” – nyilatkozta.
