Azt követően, hogy Szingapúrban egy ütközés – amiért riválisa, Sergio Pérez volt a felelős – következtében kicsúszott a legjobb tíz közül, Alexander Albon a Japán Nagydíjon gyorsan vissza akart vágni, mégpedig pontszerzéssel. Saját, valamint csapata számításai alapján a klasszikus japán pálya ehhez jó terep lett volna, hiszen jobban fekszik autójuknak, mint a szingapúri.
A pontszerzési esélyt azonban most nagyon hamar elveszítették, Albon ugyanis az első körben belekerült a „darálóba” Valtteri Bottasszal és Esteban Oconnal, autója pedig olyannyira megsérült, hogy csak a vártnál jóval gyengébb tempót tudott futni.
Végül a Williams ki is hívta őt a garázsba, ahonnan már nem tért vissza a pályára megrongálódott autójával. Értékelése során Albon jelezte, a futam alakulását látva akár összejöhetett volna a pontszerzés, de nehéz „számolnia”, hiszen autója sérült volt. Ami pedig az ütközés illeti, jelezte, bár autója továbbment, azt, hogy „nem éli túl” az incidenst, már akkor sejtette.

„Egyetlen autó sem elég erős ahhoz, hogy túlélje az ilyen ütközéseket” – jelentette ki, miután az F1 riportere megjegyezte, Williamse stabil volt, jól bírta az ütéseket. „Már az első körben megvolt a károk, és igazából már akkor vége is volt a játéknak. Megpróbáltunk továbbmenni, megvárni, lesz-e valami a futamból” – tette hozzá.
„Úgy értem, elég sokan kiesetek erről a versenyről, szóval kinn maradtuk és vártuk, történik-e még valami. De túl sok volt a sérülés az autón és a leszorítóerővel is hátrányban voltunk. Kár érte… érdekes lett volna, ha valami még történik a versenyen. Azt hiszem, talán összejöhetett volna a pontszerzés” – jegyezte meg a thai.
„Az alapján, amit láttam. Hogy Sergio (Pérez) kiesett… és az egyik Alpine előtt maradhattunk volna. Talán tényleg elérhető lett volna a pontszerzés is. De sosem tudni…” – zárta gondolatát Albon, aki eddig 21 egységgel gazdagította alakulatát.
Japánban a csapattárs, Logan Sargeant is kiesett, miután ütközött Bottasszal. Nem meglepő tehát, hogy a versenymérnök, Dave Robson kiábrándító futamról beszélt. „Mindkét autó korán károsodott, miután ütköztek másokkal. Mind az első szárny, mind a padló károsodott, és bár a szárnyat tudtuk cserélni, a padló rosszabb volt és már nem folytathattuk. Bosszantó, hogy egyik autó sem jutott a célba. Most visszatértünk a főhadiszállásra, összeszedjük magukat és felkészülünk Katarra” – mondta.
