A Williams új csapatvezetője, James Vowles a szezon során többször beszélt arról, hogy az alakulat fejlődéséhez elengedhetetlen a főhadiszállás, illetve az „öregedő” eszközök modernizálása, ez viszont komoly befektetést igényel, az F1 jelenlegi pénzügyi szabályai viszont „csak” 36 millió dollárt engednek ilyen jellegű fejlesztésekre használni egy négyéves ciklusban.
Vowles jelezte, ez az összeg közel sem elég ahhoz, hogy a Williams, illetve a Williamshez hasonló helyzetben lévő alakulatok utolérjék az élmezőnyt. Éppen ezért felvetette, módosítani kellene a vonatkozó előírásokon – ebben pedig több kisebb alakulat is támogatja.
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown a téma kapcsán megjegyezte, noha megérti a riválist, figyelmeztette is a Williamst arra, hogy a komolyabb tőkebefektetések engedélyezése nem jelentene általános megoldást a problémáikra. „Nem vagyok híve a nagyobb juttatásoknak, de szimpatizálok velük és együttműködő vagyok azzal kapcsolatban, hogy a Williams felzárkózhasson” – kezdte.

„A baj az, hogy miután felvázolták a tervet, a többi csapat is ugrott és mind jelezték, akarnak valamit. A Williams kérelmével kapcsolatos beszélgetések egy ponton addig fajultak, hogy felmerült, vajon kapunk-e 70-90 milliót” – folytatta.
Kiemelte, egy egyedi, a Williams számára készülő megoldással kapcsolatban már nehezen lenne támogató, hiszen a rivális középmezőnybeli alakulatok joggal érvelhetnének azzal, hogy a rivális előnybe kerül velük szemben az újításokkal. „A baj az, hogy ha a Williams felzárkózik, akkor a többiek azt fogják mondogatni, hogy az ő cuccaik jobbak és szeretnének ők is feljönni” – mondta.
„Szóval nem tudom, hogyan jutunk el a megoldáshoz. Együtt érzek a Williamsszel, támogatom is, de akkor, ha csak további költekezést nyit meg, akkor nem. És ebbe az irányba kezdtünk menni. Úgy indult, hogy segítsünk a Williamsnek, és az lett, hogy a csapatok fele pénzt akar” – mutatott rá.
„Alapvetően ellenzem, hogy több pénzt költhessenek el, csak azért, mert nekünk több erőforrásunk van. Ezzel újra kezdetét venné egy költekezési háború. Szerintem az egyik oka annak, hogy Max Verstappen kivételével a sport most olyan versenyképes a költséglimit. Max nélkül lenne 5-6 csapat, ami már nyert volna” – emelte ki.
