Musorujsag
Élő Eredmények

Horner: Verstappen már szerdán megmondta, 20 másodperccel akar nyerni Szuzukában

Horner: Verstappen már szerdán megmondta, 20 másodperccel akar nyerni Szuzukában

Auto Motor und Sport, Motorsport
Max Verstappen már a Japán Nagydíj előtti szerdán megmondta, hogy a mezőny szuzukai tönkreverésére készül. Végül 0,7 másodperccel maradt el a kitűzött céljától…

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko már a szombati pole pozíciójuk kapcsán beszélt arról, hogy az elmúlt hetek kritikái és a szingapúri blamájuk után Max Verstappen a bizonyítási vágytól fűtve, szinte dühösen érkezett Szuzukába, ahol „meg akarta mutatni, ki a legjobb és leggyorsabb”.

A szombati 0,6 másodperces fölényével ez sikerült is neki, ám a holland nem állt meg itt: vasárnap hasonlóan fölényes győzelmet aratott, egymaga bebiztosítva ezzel a Red Bull hatodik konstruktőri címét. A leintés után Christian Horner is megerősítette, versenyzőjük teljesen más tudatállapotban kezdte a japán hétvégét, és elárulta, a címvédő napokkal előtte közölte vele, hogy vasárnap 20 másodperces előnnyel akar nyerni.

„Játszottam vele padel teniszt szerdán, és teljesen fel volt tüzelve. Azt mondta: »Húsz másodperccel akarom megnyerni a versenyt«”

– mondta az újságíróknak a brit.

Mindez magyarázat arra, hogy a bajnoki ünneplés közepette Horner miért közölte a pontos előnyét Verstappennel a befutó után a csapatrádión.

A kétszeres világbajnok egyébként végül nem 20, hanem „csak” 19,387 másodperccel ért célba Lando Norris előtt. Horner szerint volt mentség a céltévesztésre: az utolsó körökben nem jöttek olyan gyorsan a kék zászlók, mint szerették volna, így a lekörözések nagyobb időveszteséggel jártak.

Christian Horner és Max Verstappen (Fotó: XPB)

A kitűzött célt ettől függetlenül elérte Verstappen: csattanós választ adott mindenkinek a szingapúri fiaskójuk után.

„Már az első szabadedzésen teljesített első körében láthattuk rajta, hogy maximálisan erre az eseményre fókuszált: a kemény gumin volt 1,8 másodperccel gyorsabb mindenkinél, akik a közepes és a lágy keveréken voltak akkor. Kiemelkedő teljesítmény volt ez. Az időmérős körét minden idők legjobb időmérős körei közé sorolhatjuk.”

„És mindezt a nem a legjobb rajtja után kihasználta. Meg tudta tartani a vezető pozíciót, és utána egy tiszteletet parancsoló előnyt épített ki, uralta a versenyt.”

Annak kapcsán, Verstappent a puszta vereség, a nyerő széria megszakadása, vagy a Red Bull technikai direktíva miatti visszaeséséről szőtt elméletek paprikázták-e fel ennyire Horner elmondta: „Ő csak egy versengő, nincs szüksége motiválásra. Amikor idejött, azt mondta, nagyon szeretné úgy folytatni, amilyen a szezonja volt. Lerítt róla a maximális versenyszellem, már az első szabadedzés legelső körétől. Szingapúrból mind úgy jöttünk el, hogy a nyerő szériánk egyszer véget fog érni, mégis egy kicsit frusztráltak voltunk.”

Borítókép: Christian Horner és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak