Musorujsag
Élő Eredmények

Albon: A Toro Rossónál riválisok voltunk, most együtt küzdünk a csapatért

Albon: A Toro Rossónál riválisok voltunk, most együtt küzdünk a csapatért

GPFans
Komoly eltéréseket lát saját újoncéve és a jelenlegi csapattárs, Logan Sargeant újoncéve között a Williams versenyzője, Alexander Albon, aki 2019-ben – érthető okokból – egyik legnagyobb riválisa volt márkatársának, míg most úgy érzi, inkább egyfajta harcostársa az amerikainak.

A thai versenyző első F1-es szezonja meglehetősen mozgalmas volt, tizenkét futam után ugyanis a Red Bull előléptette őt a juniorcsapatból a már akkor is kimagaslóan teljesítő Max Verstappen mellé a dobogós helyezésekre és a néha-néha a győzelemre is esélyes anyacsapathoz. Innen 2020 végén kellett távoznia, majd tavaly a Williamsnél kapott második esélyt a királykategóriában.

Albon új alakulatánál magára talált és több kiugró eredményt is szállított már, a Red Bull-éra pedig gyakran szóba kerül a vele készített interjúk során. Legutóbb akkor jött elő a téma, amikor a GPFans arról faggatta, volt-e hatása a 2019-es szezonnak arra, ahogy most újonc csapattársához viszonyul.

Tudják, ha belegondolok… nem, nem igazán” – kezdte. „Ha az újoncévemre és a csapattársamra gondolok, akkor egy kicsit más a helyzet, mint a mostani. Ha magamra gondolok Danyiil (Kvjat) és Max ellen… nyilvánvaló, hogy Danyillal inkább voltunk riválisok. Mindketten a juniorcsapatban voltunk és le akartuk győzni egymást. Akkoriban ilyen volt a Toro Rosso hangulata.”

Alexander Albon és Max Verstappen 2020-ban (Fotó: XPB)

„Jól kijöttünk egymással, de nem igazán adtunk egymásnak tanácsokat, mert végső soron versenyben voltunk a másikkal. Max esetében inkább csak gyorsulni próbáltam. Az autó megértése volt a fő szempont. De nem igazán kérdezgettem Maxot arról, hogyan vezet” – emlékezett vissza.

„Most Logannel egy kicsit más helyzetben vagyunk, mint az én újonckoromban voltunk. Most van egy autónk, amit fejleszteni kell, és van egy egyértelmű út, amin járni akarunk. Általában véve kijelenthető, hogy mindketten roppant nyitottak vagyunk, mert nem állunk versenyben egymással. A körülöttünk állókkal harcolunk, szóval nyitott a kommunikáció” – mutatott rá.

„Főleg olyankor, ha ő talált valamit, vagy én találtam valamit, amitől jobban érezzük magunkat az autóban, vagy irányt adnak nekünk a hétvégére, esetleg a következő évre. Ezekről mindig élénken egyeztetünk” – emelte ki.

Végül jelezte, nem kellett változtatnia hozzáállásán most, amikor pályafutása során először egy újonc lett a csapattársa, ő pedig a rutinosabb pilóta „szerepkörébe” került. „Őszintén, nem mondanám, hogy ez egy hatalmas változás. Versenyzőként egyébként is általában magadra figyelsz, nem azt nézed, mire van szüksége a többieknek. Végső soron mindig rólad van szó. Neked kell megtalálnod az összhangot az autóval. Ebben a tekintetben semmi sem változott” – zárta gondolatát.

Alexander Albon és Logan Sargeant (Fotó: XPB)
Borítókép: Danyiil Kvjat és Alexander Albon 2019-ben (Fotó: XPB)

További tartalmak