Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Új csapatot talált a Red Bull által év közben kirúgott De Vries

Új csapatot talált a Red Bull által év közben kirúgott De Vries

Mahindra
Bő két hónappal azután, hogy az Alpha Tauri kitette a szűrét, Nyck de Vries visszatér a versenyzéshez – és a Forma–E-hez.

A júliusi Magyar Nagydíj előtt jelentette be a Red Bull, hogy azonnali hatállyal meneszti a várakozásaikat alulmúló Nyck de Vriest, és Daniel Ricciardót ülteti a helyére az Alpha Taurinál. A holland csalódottan vette tudomásul, hogy váratlanul rövidre sikerült a királykategóriás pályafutása, majd nem sokkal később jelezte, hogy egyetemen tervez tanulni.

A versenyzéssel azonban nem hagy fel, hiszen szerdán bejelentették, hogy visszatér a Forma–E-be, ahol a Mahindra-csapat kötött vele szerződést. A holland csapattársa Edoardo Mortara lesz az indiai alakulatnál, vagyis az a versenyző, aki 2021-ben második lett mögötte a bajnoki szezonjában.

Edoardo Mortara és Nyck de Vries (Fotó: Mahindra)

Bár a Mahindra csalódást keltően szerepelt a 3. generációs Forma–E-autók nyitószezonjában, De Vries és Mortara a széria egyik legerősebb párosának számít, amivel a gárda jelzi, komolyan gondolja a felzárkózást.

„A Forma–E-be való visszatérés olyan érzés számomra, mintha hazatérnék. Három szezonon keresztül voltam a tagja a Forma–E-családnak. Mindenkit jól ismerek. Várom már, hogy újra az ismerős közegben dolgozhassak, és visszatérhessek oda, ahol végső soron mindig is szerettem versenyezni.”

– nyilatkozta De Vries.

Kiemelte, vonzó volt számára a Mahindra ígéretes projektje. „Igazán izgalmas csatlakozni egy ilyen jelentős autóipari gyártóhoz, mint a Mahindra, és képviselni őket a Forma–E-ben. Különösen izgatottá tesz a csapat jövővel kapcsolatos terve. Az alapok már most erősek, és a csapatnak minden feltétele megvan a sikerhez. Hiszem, hogy idővel még több potenciált aknázunk ki ebből a projektből és szervezetből, és emiatt nagyon vonzó volt számomra, hogy résztvevője legyek ennek a folyamatnak.”

Borítókép: Nyck de Vries (Fotó: Alpha Tauri)

További tartalmak