Miután már csak a Williamsnél van szabad ülés 2024-re, a csapattal kapcsolatos találgatásokra egyre nagyobb figyelem hárul. Az utóbbi hetekben több név is felmerült már az istállóval kapcsolatban, noha még nem született döntés arról, kap-e második esélyt a szerződéshosszabbításért hajtó, ám eközben számos költséges hibát vétő Logan Sargeant.
Az amerikai sorsa a korábbi Forma–1-es futamgyőztes, Ralf Schumacher szerint már el is dőlt; ő úgy véli, nem tudta meggyőzni főnökeit arról, hogy megérdemel egy új lehetőséget, vagyis 2023 végén el fogja veszíteni állandó versenyzői ülését.
„Sargeant túlterhelt, ezért keveredik bele ezekben a balesetekbe” – fogalmazott a német, utalva arra, hogy a fiatal pilóta helyzetét csak rontja a rá nehezedő nyomás. „Erőlködik és egy kicsit kétségbe is van esve. Erőszakkal pedig ezek a dolgok nem mennek” – tette hozzá, majd szót ejtett az egyik állítólagos jelöltről, vagyis Mick Schumacherről.

Unokaöccse kapcsán megjegyezte, érzése szerint Sargeantnél jobban teljesítene. „Határozottan hiszem, hogy jobb munkát végezne, mint Logan. Úgy gondolom, a körülmények, melyek között belépett az F1-be, nagyon rosszak voltak” – fogalmazott.
„Az első évében egy másik újonc (Nyikita Mazepin) mellett versenyzett egy olyan autóba, ami ugyan Forma–1-es volt, de ha összevetjük a többivel, annyira mégsem volt Forma–1-es. A csapata nem igazán állt mögötte, legalábbis a csapatfőnöke (Günther Steiner). Ez nem egyszerű feladat egy fiatal versenyző számára” – emelte ki.
Noha bízik Mickben és a képességeiben, Ralf egyelőre nem látja, hogy jelenleg esélyei komolyak lennének, a másik „jelölt”, a tavalyi F2-es bajnok ugyanis nagyobb támogató hátszéllel kopogtat a Williamsnél. „Ott van még Felipe Drugovich is, aki sok pénzzel a zsebében vár…” – mondta.
