A múlt heti Japán Nagydíjon az F1 vendégeként volt jelen Sebastian Vettel. Csütörtökön a volt versenyzőtársakkal építgette az új rovarszállóit, melyekkel a biodiverzitás fontosságára hívták fel a figyelmet, a hétvége hátralévő részét pedig a pálya szélén töltötte. Sajgó szívvel. A Szuzukában adott interjúi során a négyszeres világbajnok nem titkolta, hiányzik neki a száguldás, és nehéz kívülállóként figyelnie a többieket.
Pár napra rá híre ment, hogy Vettel a hosszútávú sportautózásban, a WEC-sorozatban térhet vissza 2024-ben. A Jota-Porsche már meg is erősítette, hogy kapcsolatban állnak vele, emellett egyes források (F1-Insider) úgy tudják, hogy van még egy gyártó – tippük szerint a Mick Schumachert is megkereső Alpine –, aki érdeklődik iránta.
Kapcsolódó tartalom
Nyilatkozataiban a tavaly visszavonult Vettel az F1-es visszatérés lehetőségét sem merte kizárni, mivel elmondása szerint még ő maga sem látja a hosszabb távú jövőjét. Meg is indultak a találgatások arról, vajon van-e még benne annyi, hogy némi kihagyás után újra a királykategóriában küzdjön, mint a két év szünet után 2021-ben visszatérő Fernando Alonso, aki még 42 évesen is nagyon magas szinten teljesít.
A svájciak korábbi F1-es versenyzője, a versenyzéssel elmondása szerint 62 évesen végleg felhagyó Marc Surer úgy véli, Vettel képességei nem jelentenének akadályt az F1-es visszatérés szempontjából, mégis nehezen tudja elképzelni, hogy azt tegye, amit Alonso.
„A tehetség nem vész el. Alonso is bizonyította: ahogy visszatért, egyből rendkívül gyors volt. Viszont ott a szemléletmód. És szerintem ez jelenti a különbséget egy Alonsóhoz képest, aki ha hazamegy Oviedóba, és megy a gokartpályájára – és tudom ezt, mert hallom a kollégáimtól –, minden héten gokartozik. Ez a fickó mindig a határon van. Eközben Vettel? Igen, méhkaptárokat épít… Nem is tudom. Nem tudom elképzelni, hogy még meglenne ehhez a motivációja”
– mondta kétkedve a Motorsport-Totalnak Surer, aki „kissé komikusnak” érezte Vettel szuzukai rovaros akcióját is.
Ami a képességeket és a teljesítményszintet illeti, ugyancsak lehetnek kérdőjelek Vettel körül. Az utolsó F1-es évei meglehetősen haloványra sikerültek. Lance Strollt ugyan ő is le tudta győzni csapattársként, ám távolról sem akkora fölénnyel, mint idén Alonso.

Surer ennek kapcsán azért felhívta a figyelmet: nem árt az óvatosság az efféle összevetésekkel, mert a két bajnok nagyon más típusú versenyző, eltérő szemléletmóddal.
„Sebatian Vettelnél már a Ferrarinál is láthattuk, hogy amikor az autó nem tökéletes, ő sem vezet tökéletesen. Ez azt jelenti, hogy olyan autóra van szüksége, ami azt teszi, amit ő akar. Olyankor külön szintet képvisel. Az Aston Martinnál neki ez nem mindig sikerült. Alonso szerintem kevésbé érzékeny, és végigverekszi magát az autójával a pályán. Emellett más karakterek is. Emiatt tűnik Alonso jobbnak Stroll mellett.”
„Amikor Vettel autója nem volt jó, a mérnökökkel próbált javítani rajta, és nem vette rá magát arra, hogy csak végigküzdje az autót a pályán, megmutatva, hogy igenis megy. Helyette az autóját próbálta jobbá tenni. És ez tette őt négyszeres világbajnokká is” – mondta annak kapcsán, miért nem volt akkora Vettel fölénye Stroll ellen.
Surer szerint a WEC remek opció lehet Vettel számára, ráadásul talán jobban összeegyeztethető is a környezettudatos szemléletmódjával. „Talán úgy érzi, hogy a WEC autói környezetbarátabbak, mint a jelenlegi Forma–1-es autók. A hiperautókban már ott ez a modern technika.”

„A hiperautókról lehet azt mondani, hogy egy lépéssel a Forma–1 előtt járnak a környezetkímélés szempontjából, és erre talán mondhatja, hogy ez jó mentség számára.”
„Emellett ez egy új élmény lenne számára. Biztosra veszem, hogy otthon már a fejét veri a falba. Ha ennyi éven át élsportoló vagy, aztán hirtelen semmit sem csinálsz, akkor hiányozni kezd. Szóval el tudom képzelni, hogy a hosszútávú versenyzéssel kiegyenlíti ezt. Ráadásul a csapat Buttonnel és Kubicával igazi álomcsapat lenne, jól mutatna” – fejtegette.