Musorujsag
Élő Eredmények

„Információs háború” zajlik a Honda és a Red Bull között

„Információs háború” zajlik a Honda és a Red Bull között

Telegraaf
Érdekes megjegyzést tett Vatanabe Kodzsi, a Honda versenyrészlegének, a HRC-nek az elnöke: a szakember szerint a japán gyártó és a Red Bull már egyfajta „információs háborút” vív, ahogy egyre közelebb kerül partnerségük vége.

Februárban vált hivatalossá, hogy a Red Bull motorpartnere 2026-tól a Ford lesz egy „furcsa” együttműködés keretén belül, az erőforrásokat ugyanis az amerikaiakkal közösen, saját, jelenleg is formálódóban lévő motorrészlegükön állítják majd elő. A jelenlegi beszállító, a Honda 2025 végéig látja el őket, 2026-ban pedig az Aston Martin gyári szintű támogatója lesz.

Mindkét fél hosszú hónapok óta tudja tehát, hogy partnerségük két szezon után véget ér, és 2026-tól kezdődően ellenfélként néznek majd szembe egymással a királykategóriában. Ez természetesen a közös munkára is hatással van, a partnerség természete ugyanis változóban van.

Erről a Honda versenyrészlegét vezető Vatanabe Kodzsi osztott meg néhány érdekes részletet, kiemelve, hogy a felek egyre kevesebb „konyhatitkot” osztanak meg egymással, sőt már egyfajta „információs háborút” vívnak egymással. „A Red Bull semmit sem mond nekünk az erőforrásáról és mi sem mondunk nekik semmit a fejlesztésekről” – nyilatkozta a Telegraafnak.

Vatanabe Kodzsi (Fotó: XPB)

„Szóval jelenleg már valamilyen információs háború zajlik. A Red Bull tud valamit az új motorunkról, de végső soron mi felelünk a fejlesztésekért és az egész folyamatért. A tudás nagy része velünk van. Remélem, a Red Bull 2025-ig mindent megnyer. 2026-tól pedig mi leszünk a fő riválisaik” – emelte ki.

„Egy teljesen új erőforrás létrehozása hatalmas kihívás, de a célunk az, hogy az új korszakban is bajnokságot nyerjünk” – utalt a 2026-ban kezdődő érára, melynek egyik központi eleme ismét az erőforrások változása lesz.

Vatanabe jelezte, bár már készülnek a „válásra”, egyelőre mindent megtesznek a Red Bull segítéséért. Jövőre például próbálnak javítani motorjaikon, természetesen a jelenlegi szigorú fejlesztési korlátozások adta kereteken belül. „Erőben és teljesítményben talán semmit sem javíthatunk, de más területen még ezzel a motorral is előreléphetünk.”

„A Ferrarinál például jelentősen fejlesztették az erőforrást és a Mercedes ERS-rendszere is nagyon erős. A következő évre a motorokat a hosszabb élettartam szempontjából is továbbfejlesztjük. Tehát egyértelmű, hogy valami készül” – zárta gondolatát.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak