A Red Bull juniorakadémiáján edződő Liam Lawson neve a szezon elején is gyakran megjelent már az F1-es sajtóban, miután egyre több cikk született arról, hogy a bikások meneszteni fogják Nyck de Vriest, az új-zélandi pedig az egyik „utódjelölt” volt. A holland helyét végül a rutinos Daniel Ricciardo vette át, végül azonban Lawson is lehetőséget kapott.
Ricciardo ugyanis kéztöréssel végződő balesetet szenvedett a Holland Nagydíj edzésnapján, helyét pedig a fiatal új-zélandi vette át, aki a következő hetekben egyre többet és többet szerepelt a hírekben, beugrása ugyanis meglehetősen erősre sikerült.
Ennek ellenére 2024-re nem kapott ülést az Alpha Tauritól, és ezáltal nagyon valószínűnek tűnik, hogy a mezőnyben sem lesz helye – igaz, a Williamsnél még van szabad ülés, Lawsont pedig egyre források szóba is hozták a csapattal. Bárhogy alakuljon is sorsa, Lawson a Red Bull korábbi versenyzője, a jelenleg az Alpine-nál dolgozó Pierre Gasly szerint felkészült egy teljes szezonra.

„Tudom, milyen érzés ez” – nyilatkozta a francia a Motorsportnak. „Nagyon nehéz, amikor versenyzőként annyira ütőképesnek kell lenned, hogy a Forma–1-ben is megálld a helyed” – tette hozzá, utalva saját junioréveire (Gasly is a bikások programjában edződött).
„Ilyenkor ott dolgozik benned az akarat, a vágy és a motiváció arra, hogy ott legyél a versenypályáján. Nagyon úgy tűnik, hogy ő felkészült erre a lépésre. Arra, hogy egy egész szezonon keresztül a rajtácson legyen. Én is úgy gondolom, hogy megérdemli a lehetőséget, de türelmesnek kell lennie” – folytatta, majd jelezte, az alapján, amit ő hallott, Lawson 2024-ben nem lesz ott a rajtrácson.
„Nem jó ezt hallani… de sajnos nincs választása. Biztosra veszem, hogy 2025-ben találkozunk még vele. Nehéz lesz neki 2024-ben is formában maradni, szigorú életmódot folytatni és a lehető legtöbbet kihozni egy lehetőségből, ha autóba ülhet. Sosem könnyű a pálya szélén maradni és egy teljes szezonon keresztül a kispadon ülni. Sosem tudhatod, hogy ugyanolyan formában leszel-e, mint korábban. Gyors, és ez a legfontosabb. De nem lesz könnyű neki…” – zárta gondolatát.
