Musorujsag
Élő Eredmények

Haas: A fejlesztések már 2024-re szólnak

Haas: A fejlesztések már 2024-re szólnak

Haas
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner jelezte, noha még 2023-ban előrelépést várnak a sokat emlegetett, az Amerikai Nagydíjon debütáló fejlesztési csomagtól, az elsősorban a 2024-es szezonra szól, az új autó alapjait teszi le.

Az amerikai alakulat 2023-ban fennállása egyik leggyengébb szezonját futja: noha versenyzői az időmérő edzéseken több kiugró eredményt is jegyeztek, a futamokon rendre „elsüllyedtek” a középmezőnyben, majd visszacsúsztak a sor végére. Ez elsősorban a gumikezeléshez köthető problémáiknak köszönhető, melyek orvoslásán hónapok óta dolgoznak.

A megoldás egy átfogó fejlesztési csomag lehet, ami az Amerikai Nagydíjon debütál majd. Ez az istállótól érkező információk szerint egyben koncepcióváltást is jelent, amitől – ahogyan azt a számukra például szolgáló McLaren esetében is láthattuk – előrelépést várnak.

Csapatvezetőjük, Günther Steiner ennek kapcsán a Katari Nagydíj (vagyis a koncepcióváltást megelőző utolsó futam) előzetesében megjegyezte, bár valóban bíznak az azonnali javulásban, a fejlesztésekkel elsősorban már 2024-re gyúrnak. „Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy kimásszunk ebből a gödörből. A hét minden napján ez motivál” – jelentette ki a rutinos szakember.

Günther Steiner (Fotó: XPB)

„Nem lennék itt, ha nem tudnám, hogy keményen dolgozunk és oda jussunk, ahol lenni szeretnénk. Ismerjük az autót és nagyon jól tudjuk, hogy küszködünk a futamokon. Ezzel mindenki tisztában van. Mindenki mindent megtesz azért, hogy kihozzuk a maximumot abból, ami van” – emelte ki.

„A terv szerint haladunk. A csapatban mindenki remek munkát végzett a tervezéssel, a beszerzési osztály pedig éjjel-nappal azon dolgozott, hogy mindent időben leszállítson. A tervezési osztály is rengeteget dolgozott, mindenki úgy végezte a munkáját, ahogy kell. Nem tudjuk, mennyire lesz jó a fejlesztés… várunk tőle valami jót, de a legjobb az, hogy abba az irányba haladunk, amerre jövőre haladni akarunk, és sokat tanulhatunk a 2024-es évre” – zárta gondolatát.

Ami a Katari Nagydíjat illeti, a csapat versenyzője, Kevin Magnussen azzal kapcsolatban a japán hétvége után megjegyezte, Lusailban még túlélő üzemmódban fognak menni, vagyis várhatóan ismét a mezőny végén lesznek – amennyiben nem történik valami – és várni fogják az esélyeket, melyeket jó csapatmunkával kihasználhatnak.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak