Musorujsag
Élő Eredmények

Hét új csapat jelentkezett az F1-be – így maradt állva csak az Andretti

Hét új csapat jelentkezett az F1-be – így maradt állva csak az Andretti

Motorsport-Total, Auto Motor und Sport, The Race
Az FIA hétfőn jelentette be, hogy már csak a Michael Andretti által irányított projektnek van esélye arra, hogy a Forma–1-es mezőny 11. tagja legyen. A hírek szerint összesen hét új csapat jelentkezett. Ez történt eddig, és ez jön ezután.

Február elején írta ki a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a hivatalos pályázatot a Forma–1-es mezőny bővítésére. Legkorábban 2025-ös csatlakozással legfeljebb két új istálló felvételét tették lehetővé, akiknek elsőre április 30-át jelölték ki (ezt később meghosszabbították) a pályázat benyújtási határidejének.

Október 2-án kedden az FIA közleményt adott ki arról, hogy négy jelentkező közül egyedül az Andretti-csapat ment át a rostán, így ők léphetnek az eljárás harmadik fázisába, melynek keretében a szövetség után a sorozat kereskedelmi jogainak birtokosa, az FOM (illetve Liberty Media) is dönteni fog arról, sor kerül-e a jelenleg 10 csapatos mezőny bővítésére.

Időközben egyre több információ lát napvilágot az eljárásról és a jelentkezőkről.

Kapcsolódó tartalom

 

Összesen 7 pályázó volt

Miközben az FIA a keddi közleményében négy projektet említett, melyek közül hármat visszadobott, az elutasításukról már egy héttel korábban beszámoló német Motorsport-Total megtudta, valójában többen jelentkeztek a szövetség februári kiírására.

Az FIA február 17-éig várta az érintettek előzetes jelentkezési szándéknyilatkozatát, melynek keretében a pályázni vágyóknak egy 20 ezer dolláros díjat is be kellett fizetniük.

A jelentkezők között az Andretti-csapat mellett ott volt a Hitech, a Rodin Carlin, a LKY SUNZ, valamint Craig Pollock Formula Equal nevű „csapata”, egy a hongkongi milliárdos Calvin Lo támogatását élvező vállalkozás, továbbá a dél-koreai Panthera-projekt, amely eredetileg a LKY SUNZ vezetőivel alakult meg, de aztán különváltak.

Az FIA ezen a ponton elvárta, hogy az érintettek valamennyi részvényesüket és támogatójukat bemutassák, illetve részletes önéletrajzokat kértek a projektek vezetőiről, hogy átvilágíthassák őket. Eddig a pontig még mind a hét pályázó eljutott.

Ezt követően az FIA részletes kérdéssort küldött ki a pályázóknak, akiknek további 280 ezer dollárt kellett fizetniük ahhoz, hogy továbbra is az eljárás résztvevői maradhassanak. A Motorsport-Total szerint Lo, Pollock és a Panthera vállalkozása ezen a ponton szállt ki a versenyből.

Kapcsolódó tartalom

 

Teljes körű vizsgálat

Az FIA konkrét kritériumokat fektetett le, amik alapján a pályázatokat a következő hónapokban vizsgálni kezdte. Ellenőrizték a leadott dokumentumok és információk hitelességét és eredetiségét, megnézték, hogy az adott csapat rendelkezik-e a szükséges technikai háttérrel és sportháttérrel, illetve az F1-es szerepléshez nélkülözhetetlen stabil anyagi háttérrel.

Emellett külön kritériumaik voltak a fenntarthatóság terén: meg kellett felelni a 2030-ig nettó zéró karbonsemlegessé váló F1 és FIA céljainak, és konkrét fenntarthatósági tervvel kellett rendelkezni. További szempont volt még, hogy az adott pályázó milyen módon és mértékben gyakorolhat pozitív hatást a sportra.

Az FIA végül részletes indoklást küldött ki mind a négy pályázónak a döntéséről. Erre a hírek szerint két héttel ezelőtt került sor. A részletekről az érintettek nem nyilatkozhatnak, mert köti őket a titoktartási megállapodás.

FIA-logó (Fotó: Charniaux / XPB Images)

 

A többi három esélytelen volt?

Miközben az Andretti-projekt megfelelőnek minősítése borítékolható volt, a Motorsport-Total szerint az elutasított három pályázat közül az utánpótlás-sorozatokban működő Hitech-csapat sem pályázott rossz esélyekkel. A három közül ők kerültek a legközelebb ahhoz, hogy őket is tovább engedjék. A brit központú csapat komoly versenymúlttal bír, a technikai háttere is erős. Korábban arról szóltak a hírek, hogy már konkrét F1-es modelleken dolgoznak a Mercedes régi szélcsatornájában, az Auto Motor und Sport pedig úgy tudja, hogy már 90 szakembert toboroztak, akik az FIA döntése után már a jelenlegi 10 istállónál keresnek állást.

Kapcsolódó tartalom

A Motorsport-Total találgatása szerint a Hitech elutasításához lehet köze annak, hogy az anyagi hátterüket egy kazah milliárdos, Vlagyimir Kim biztosította, akivel kapcsolatban az FIA-nak talán felmerülhettek kétségei. Emellett a szóbeszéd szerint a lehetséges orosz vonal sem javította a helyzetüket: a Hitech csapatát korábban Dmitrij Mazepin támogatta, és bár a kapcsolatukat hivatalosan megszakították, kétkedő hangokat ezután is lehetett hallani ennek kapcsán.

A Rodin Carlin a múlt héten maga számolt be az elutasításának híréről. Ekkor elárulták, hogy új-zélandi központtal akartak csapatot alapítani, a Rodin autógyár létesítményeire alapozva. Pályázatuknak központi eleme volt, hogy női versenyzővel akartak debütálni. A Motorsport-Total szerint az elszigetelt új-zélandi bázis eleve sok problémát vetett volna fel, és a vállalkozásnak sosem voltak igazán jók az F1-es esélyei.

Az elutasítottak közül a leghangosabbnak az ázsiai központú LKY SUNZ bizonyult, amely a sokszínűségi kártyát előhúzva próbált meggyőző lenni, és az F1-nek az ázsiai és afrikai terjeszkedés lehetőségét is lobogtatta.

A Legends Advocates nevű floridai sportbefektetési vállalkozás által támogatott projektet Benjamin Durand (a Panthera létrehozója) vezette, és a terve az volt, hogy a Ferrarival létesít egy, a Haas-modellhez hasonló kapcsolatot: nemcsak motort kap Maranellótól, hanem támogatást is az autójuk megépítéséhez.

A furcsa nevű projekt ellentmondásossá vált, amikor a bő egy hete jelezte, hogy az előírt 200 helyett 600 millió dollárt fizetne az F1-es felvételért. Mindez többeknél – az elutasításuk kézhez vétele után… – úgy jött le, hogy be akarják magukat vásárolni a sorozatba, és a hírek szerint ennek az FIA sem örült.

Így kényszerültek aztán arra, hogy kiadjanak egy bocsánatkérő közleményt, melyben tisztázták, eszükben sem volt ajánlattétellel befolyásolni a döntési folyamatot.

Kapcsolódó tartalom

 

 

Miért az Andretti?

Az, hogy Michael Andretti pályázatára az FIA rábólintott, annak tükrében aligha meglepő, hogy az elnök Mohammed bin Szulajm kezdettől a legfőbb támogatója az amerikaiak projektjének, és a pályázatot is azután írta ki, hogy Andretti bejelentette, a Cadillac lesz a partnerük, ha az F1-be kerülnek.

A kritériumoknak ettől persze még nekik is meg kellett felelniük, és nagy nemzetközi versenytapasztalattal rendelkező, biztos anyagi és erős technikai háttérrel induló gárdaként, egy nagy autógyártó, a General Motors támogatását élvezve ez sikerült is nekik.

Andrettiék a hírek szerint Renault-motorral, az Alpine technikai partnereként kezdenének az F1-ben, ám hosszabb távon lehetőségük lesz az önállósodásra, és a Cadillac akár saját F1-es motorprojektbe is foghat.

Az Auto Motor und Sport szerint a sportautózásban szereplő amerikai márka egyre csökkentheti a WEC-ben futtatott autóinak számát, hogy forrásokat különítsen el az F1-hez, továbbá máris vezető pozíciókba ültetett a Forma–1 számára ismerős szakembereket is.

Fotó: Cadillac

 

Mi jön most?

Az amerikaiakra most egy – akár hónapokig is elhúzódó – újabb folyamat vár. Miután az FIA a pályázatkiírás első két fázisán átengedte őket, a harmadik fázisért már az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa felel, ami az FOM, konkrétabban pedig a Liberty Media.

Az F1 vezetői kezdettől ellenzik a mezőnybővítést, Stefano Domenicali elnök többször jelezte, nem úgy tervezték, hogy növelnék a 10 tagú mezőny létszámát.

Bár a jelenlegi csapatoknak sincs ínyükre, hogy jöjjön még valaki, és ezzel csökkenjen a sportági bevételekből jutó részesedésük, a 10 istállónak beleszólási joga nincs e folyamatba, a Liberty legfeljebb csak meghallgathatja a véleményüket, a döntést neki kell meghoznia. Mindez komoly vitákat eredményezhet még a sportágon belül.

Stefano Domenicali és Greg Maffei (Fotó: XPB)

Az egyik problémás pontot az úgynevezett „felhígulás elleni díj” jelenti. Az aktuális Concorde-egyezmény előírja, hogy az új csapatoknak 200 millió dollárt kell befizetniük, amit a meglévő gárdák között osztanak szét kárpótlásként a bevételkiesésükért. Ez az összeg a résztvevők szerint már irreálisan alacsony, csak rövid távon fedezi a bevételkiesést, és a többszörösét (legalább 600 milliót, de egyesek szerint még többet) kellene kérni.

Ezen pénzdíj ugyanakkor felvethet jogi problémákat, és ütközhet az Európai Unió versenyjogi elveivel, ami Andrettiék előtt akár egy jogi eljárás lehetőségét is megnyithatná, amennyiben az F1 nemet mondana nekik.

Várhatóan vita tárgya lesz még az is, hogy Andrettiék milyen módon vonják be az új Concorde-egyezményről folyó tárgyalásokba, illetve hogy az új vagy a régi egyezménynek kelljen-e megfelelniük. A csapattulajdonos a lehető leghamarabb debütálna, vagyis akár már 2025-ben. Ez a technikai kihívásokon túl (2026-tól új szabályok lépnek életbe) a 2025 végéig szóló mostani Concorde-egyezmény szempontjából is érdekes kérdéseket vethet fel.

A Forma–1 vezetőit eközben Bin Szulajm és az FIA nehéz helyzetbe hozta, hiszen azzal, hogy pályázatot írt ki és megállapította, hogy az Andretti minden követelménynek megfelelt, nyomást is gyakorolt rájuk: ha ezek után nemet mondanak az új csapatra, az az F1 imázsát fogja rombolni, és fel fogja vetni a kérdést, bebocsátást nyerhet-e valaha új csapat, ha még egy ilyen projektre is rácsapják az ajtót…

A mezőny bővítését pártoló FIA tehát átdobta a labdát a bővítést ellenző F1 térfelére. És most valamit muszáj lesz kezdenie vele.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak