A hétvégén Katarban bajnokot avathat a Forma–1. Max Verstappennek mindössze három pontot kell szereznie ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsa a világbajnoki címét Sergio Pérezzel szemben. Mivel sprinthétvége jön, az ünneplésre akár már a szombati sprintfutam után sor kerülhet.
Miközben szombati bajnokavatót már hatszor is tartottak az F1 történetében, ez lenne az első alkalom, hogy egy sprinten, még a valódi verseny előtt eldől, ki az adott szezon legjobbja. A helyzet tehát sajátos lehet: Verstappenék ünnepelhetnének, de csak mértékkel, mert másnap várna rájuk még egy verseny.
Christian Horner csapatfőnököt azonban ez sem zavarná.
„Ő lehet az első versenyző, aki így nyer. De nem érdekel minket, hogyan nyerjük meg, a lényeg, hogy megnyerjük. Az számít, hogy megszerezzük a trófeát, hogy a harmadik bajnoki cím a neve mellé kerüljön. Ha Katarban egy szombat estén valósul meg, az csak még élvezetesebbé fogja tenni a vasárnapi versenyt, aminek háromszoros világbajnokként vághat neki.”
„Nem hinném tehát, hogy számítana, hogy szombaton vagy vasárnap, amíg a trófea a mi vitrinünkbe kerül” – mondta a konstruktőri címet már Szuzukában bebiztosító Red Bull főnöke a brit Sky Sportsnak.

Mivel Verstappen és a Red Bull szinte verhetetlennek bizonyult 2023-ban, nem elképzelhetetlen, hogy a sikerszériájuk a következő években is folytatódik. Vannak, akik máris arról találgatnak, Verstappen elérheti-e a rekordot jelentő nyolc bajnoki címet. Horner szerint korai még akár csak gondolni is erre. Bármeddig is jut, Verstappen szerinte már az F1 legnagyobbjainak egyike.
„Most jön a harmadik, a nyolc nagyon messze van. A harmadik elérésével máris a legnagyobbakhoz csatlakozik, például Ayrton Sennához. Nincs sok versenyző, aki háromnál messzebb jutott: Sebastian (Vettel), Alain Prost, (Juan Manuel) Fangio, Michael Schumacher és Lewis Hamilton. Egy igazán elit klubba lép most be a harmadik címének megszerzésével.”
„Ő egy ízig-vérig versenyző. Biztosra veszem, hogy büszke arra, amit most elér, de ő előre tekint és nem hátra. Már a következő szezonra, sőt, nem is a következő szezonra, csak a következő versenyre! Van még hátra hat verseny, és biztosra veszem, hogy mindet meg akarja nyerni” – mondta a Red Bull-főnök.

Verstappen a múlt hétvégén ünnepelte a 26. születésnapját, vagyis annyi idősen lesz háromszoros világbajnok, ahány évesen Sebastian Vettel 2013-ban a negyedik címét szerezte. Tíz éve mindenki biztosra vette, hogy a német nem fog megállni itt, és újabb bajnokságokat fog nyerni, ám erre végül nem került sor. Hornert megkérdezték, szerinte megeshet-e hasonló Verstappennel is.
„A körülményeken múlik. Azon, megadod-e a megfelelő autót. Sebastiannak jó autókat tudtunk biztosítani a pályafutása elején, Max mostanra több versenyt nyert a Red Bull-lal, mint Seb, de a Mercedes dominanciája miatt több évbe telt, mire meg tudtuk neki adni az eszközöket, hogy elérje, amire képes. És bizonyította, milyen szinten működik. Egyszerűen fenomenális” – dicsérte bajnokát a brit.