Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez: Engem többet kritizálnak, mert mexikói vagyok

Pérez: Engem többet kritizálnak, mert mexikói vagyok

Marca
A mexikói versenyzőkkel mindig szigorúbb a közvélemény Sergio Pérez szerint, aki George Russell szingapúri balesetének fogadtatását is ennek megerősítéseként fogta fel.

Olyannyira elmaradnak Sergio Pérez idei eredményei Max Verstappenétől, hogy a címvédő ezen a hétvégén Katarban öt futammal a szezon vége előtt már be is biztosíthatja a világbajnoki címét. Bár 2023-as remekül kezdte, és az első négy hétvégén két győzelmet aratott, Péreznél mély hullámvölgy következett Miami után, és azóta folyamatos találgatások zajlanak a Red Bull-os jövőjéről és arról, van-e még egyáltalán létjogosultsága a maradásának.

Pérez nemrég hazájában, Mexikóban vett részt egy Ford-eseményen, melyen a kritikák kapcsán kijelentette: őt azért is támadják ennyire, mert mexikói.

„Az ilyesmi jellemző a Forma–1-ben, egy csapatsportban. És úgy érzem, annak is van szerepe ebben, hogy mexikói vagyok”

– mondta a kapott kritikák kapcsán.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Példaként hozta fel George Russell szingapúri utolsó körös balesetét, melynél a versenyző nagyot hibázott, a média mégsem volt olyan kritikus a mercedesessel, mint vele egy-egy balesete után.

„Láttuk ezt Russellnél. A harmadik helyről az utolsó körben esett ki, de nem hallottam, hogy bárki is beszélt volna róla.”

 „Ha ilyesmi történik a Red Bullnál, azonnal van háromszáz médium, akik ott kopogtatnak, azt mondva, távoznom kell” – célozgatott arra, hogy kettős mércét alkalmaz a sajtó a versenyzőkkel szemben.

Nyilatkozata a Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak pár hete róla tett előítéletes megjegyzése tükrében is érdekes. Az osztrák egy interjúban tett hullámokat kavaró megjegyzést, melyben Pérez hullámzó teljesítményét a latin-amerikai származásával hozta összefüggésbe. Markót az FIA a történtek után írásban figyelmeztette.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

További tartalmak