Musorujsag
Élő Eredmények

Aston Martin: Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg – elég 10 F1-es csapat!

Aston Martin: Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg – elég 10 F1-es csapat!

Sky Sports
A Forma–1 erős helyzetben van a jelenlegi tíz csapatával, így semmi szüksége egy új résztvevőre – jelentette ki az Aston Martin az Andretti-csapat felvételének lehetősége kapcsán.

A frontvonalak sosem tűntek el, legfeljebb a csata volt csendesebb az utóbbi időben. A két oldal közötti ellentét mostantól viszont várhatóan ismét előtérbe kerül. Mint ismert, az FIA a héten jelezte, hogy Michael Andretti Cadillackel megerősített F1-es projektje zöld utat kapott tőlük, így amennyiben sikerül megegyezniük a Forma–1 tulajdonosaival is, ők lesznek a bajnokság 11. csapata.

Hogy ténylegesen lesznek-e, az azonban továbbra is erősen kérdéses, hiszen az elmúlt egy évben az F1 vezetősége és a jelenlegi tíz istálló is egyértelmű jelét adta, hogy nem vágynak új szereplőkre.

Az Andretti-pályázat jóváhagyásának hírét a résztvevők közül elsőként az Aston Martin kommentálta, mely gyártó főnöke, Lawrence Stroll a brit Sky Sportsnak nyilatkozva egyértelművé tette, az F1 nem szorul rá új csapatok felvételére.

„Az F1 üzleti szempontból jelenleg szárnyal, a sport még sosem volt ennél jobb helyzetben, és hiszem, hogy ami nem romlott el, azt nem szükséges megjavítanod sem. Szóval erősen hiszem, hogy ez jól működik tíz csapattal, és hiszem, hogy ennek így kellene maradnia”

– mondott határozott nemet Andrettiékre a kanadai üzletember.

Hogy ezen a véleményen van, az persze az előzmények ismeretében aligha meglepő. Ahogy az sem lesz az, ha a Katari Nagydíjon a többi csapat is hasonló stílusban fog nyilatkozni Andrettiéktől. A tíz jelenlegi istállót leginkább az zavarja az FIA pályázatkiírásában, hogy amikor ők megkötötték a Concorde-egyezményt az F1-es tulajdonló Liberty Mediával, úgy mentek bele a sport franchise-szerű átalakításába, hogy ígéretet kaptak rá, nem jön új résztvevő, nem változnak a feltételek. Egy 11. gárdával viszont változnának, hiszen a sportági bevételeket így kisebb szeletekre kellene osztani a csapatok között, ami bevételkiesést jelent számukra.

Fotó: IndyLights/XPB

Ennek kapcsán felmerült a jelenleg előírt 200 millió dolláros belépési díj drasztikus emelésének lehetősége, mellyel hatékonyabban tudnák kártéríteni a már jelen lévőket.

Stroll szerint az F1-nek üzleti szempontból sincs szüksége új csapatra.

„Sosem volt több szurkolónk és nézőnk a versenyeken, a nézettség magasabb, mint valaha volt. Folyamatos növekedést látok, főleg az Egyesült Államokban, ami a legnagyobb piac a világon.”

„Mint tudják, három versenyünk is van az Államokban, második éve vagyunk Miamiban, és novemberben Las Vegasba megyünk. Szóval elképesztő lehetőségeket látok a növekedésre” – utalt arra Stroll, hogy a terjeszkedés Andretti nélkül is menni fog.

Hogy az F1-es csapatok mit mondanak, az ugyanakkor csak másodlagos, mivel semmilyen szabály vagy megállapodás nem létezik, amin keresztül beleszólásuk lenne a csapatfelvétel kérdésébe. Erről kizárólag a Liberty Mediának kell döntenie, aki a kereskedelmi oldal képviselőjeként a pénzügyi szempontokat fogja figyelembe venni. és azt, Andrettiék és a Cadillac hoz-e akkora pluszt a sorozat számára e téren, hogy miattuk adott esetben többet tudjanak kínálni a bevételkieséstől tartó jelenlegi csapatoknak. E döntésre várhatóan még hónapokig várni kell.

Borítókép: Fotó: XPB)

További tartalmak