Az 1980-as évek rosszemlékű, sikertelen próbálkozása után 2023-ban tér vissza a királykategória Las Vegasba, a futamnak pedig a széria kereskedelmi jogait is birtokló Liberty Media lesz a főszervezője, ezúttal tehát komoly várakozások és még komolyabb médiafelhajtás előzi meg az idény harmadik amerikai versenyhétvégéjét.
Az új utcai pályáról valamint a körítésről sok szó esett már, a hétvége közeledtével pedig egyre többet beszélnek arról, Las Vegas komoly kihívások elé állíthatja a mezőnyt. A versenyt ugyanis éjszaka rendezik, és bár ez a megoldás már jól ismert az F1-ben, a körülmények újak lesznek.
Szingapúrban, Bahreinben, Abu-Dzabiban és Katarban ugyanis számos futamot rendeztek már villanyfény mellett, ezeken a helyszíneken viszont éjszaka is viszonylag meleg időjárás fogadta a mezőnyt. Las Vegasban viszont várhatóan meglehetősen hideg lesz éjszaka: a várakozások szerint akár 10 foknál is hidegebb lehet majd…

Az Alpha Tauri technikai igazgatója, Jody Egginton is „szokatlan kihívásnak” nevezte ezt a tényezőt, ami biztosan okoz majd fejtörést a csapatoknak. „Sok hosszú egyenes lesz és jó néhány alacsony sebességű kanyar. A pálya elrendezése Bakuhoz hasonló” – kezdte.
„Valószínűleg a hőmérséklet lesz az egyik legnagyobb kihívás. Azt hiszem, 10 fokos lesz a környezeti hőmérséklet, ami nagyon hasonló lesz a téli tesztekhez. Sok évig teszteltünk Barcelonában ilyen hőmérséklet mellett. Szóval nem lesz teljesen új. De minden bizonnyal nagy lépés az autó és a gumi üzemi hőmérséklete szempontjából ahhoz képest, amit megszoktunk” – tette hozzá.
Hasonló kihívásra számít a Mercedes pályamérnöke, Andrew Shovlin is. „Sok múlik majd azon, pontosan mennyire lesz hideg. Ha egyszámjegyű lesz, akkor abban a tartományban leszünk, ahol a téli teszteken voltunk. Ilyenkor nagyon nehéz üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumikat, és szemcsésedés valamint egyéb problémák is felmerülhetnek. Néha csak kivárod, hogy valamennyire felmelegedjen” – fogalmazott a szakember.
„Érdekes lesz, ha ilyen körülmények között kell teljesíteni az időmérőt és a futamot. Próbáljuk azonosítani a kockázatokat a pályával és kitalálni milyen események várhatók, szükségünk van-e bármilyen autóspecifikációra és annak kezelésére. Most zajlik ez a folyamat. De az előrejelzések szerint nagyon hideg lesz, és nehezen megmondani, hogyan működünk majd ilyen körülmények között” – zárta gondolatát.