Számos olyan dolgot ért el idén Max Verstappen a Red Bull-lal, amire előtte még nem volt példa. Innen nézve stílszerű lenne a szombati sprintes bajnokavatás. Mivel a sprintversenyes lebonyolítás csak 2021-ben debütált a Forma–1-ben, a mostani az első alkalom, amikor egy szombati rövidített verseny után koronázghat bajnokot a sorozat. Szombati (illetve nem vasárnapi) bajnokavatásokra ugyanakkor már volt példa – igaz, mindegyik más volt, mint a mostani.
Miközben idén a Las Vegas-i Nagydíjnak különlegessége, hogy a verseny szombatra esik, az 1980-as évekig egyáltalán nem volt szokatlan, hogy vasárnap helyett szombaton került sor a futamokra. A Brit Nagydíjak esetén mondhatni, hogy ez volt a hagyomány, de más helyszíneken is bevett gyakorlat volt ez. Az eddigi hat nem vasárnapi bajnokavatásból öt ennek volt köszönhető.
1959, Egyesült Államok Nagydíja – Jack Brabham
Az ausztrálok első Forma–1-es világbajnoka, Jack Brabham a háromból az első bajnoki címét ünnepelte szombati napon. 1959-ben Sebringben rendezték az év utolsó versenyét, december 12-én. Brabham egy negyedik hellyel biztosította be a címet.
Eredetileg a második helyről indult, egyik bajnoki riválisa, Stirling Moss már korán kiesett, így végig vezette a versenyt, amikor az utolsó körben elfogyott az üzemanyaga.
A befutó sajátosra sikerült: Brabham 400 méterre a céltól kiszállt az autójából, és betolta azt. Közben négyen előzték meg, ám ez is elég volt a bajnokká válásához.

1962, Dél-afrikai Nagydíj – Graham Hill
A ma F1-es szakértőként dolgozó Damon Hill édesapja szintén az első világbajnoki címét ünnepelte szombaton. Sikerének érdekessége, hogy nem sokkal szilveszter előtt, 1962. december 29-én került sor a bajnoki fináléra Kyalamiban.
Sokáig úgy tűnt, a bajnok Jim Clark lesz, akinek ehhez nyernie kellett volna. Vezetett is, ám a hajrában elfüstölt a Lotusa, így a futamgyőzelem és a bajnoki elsőség is a BRM-et vezető Hillé lett.
1981, Las Vegas-i Nagydíj – Nelson Piquet
Las Vegas első F1-es versenyét is szombaton tartották, a Ceasars Palace parkolójában kialakított pályán, amely csak amolyan beugró helyszín volt a korábban anyagi gondok miatt kihullott Watkins Glen helyett.
Bajnoki éllovasként Carlos Reutemann érkezett a bajnoki fináléra, és meg is szerezte a pole pozíciót, ám a versenye gyengén sikerült. Nelson Piquet a negyedik helyről rajtolt, a verseny elején nyolcadiknak esett vissza, ám később Reutemann elé került. Kiesések és előzések után Piquet ötödikként ért célba, és mivel Reutemann nem szerzett pontot, először lett világbajnok.
Max Vestappen kedvesének, Kelly Piquet-nek az édesapja szintén háromszoros világbajnok, aki – mint látni fogjuk –, egyik címét sem vasárnap ünnepelte.

1982, Las Vegas-i Nagydíj – Keke Rosberg
Egy másik későbbi bajnok, Nico Rosberg édesapja, Keke Rosberg ugyancsak a szombati bajnokok táborába tartozik. A Williams finn versenyzője 41 évvel ezelőtt egy tragédiákkal sújtott idényben lett első: korábban a Ferrari mindkét sztárja, Gilles Villeneuve és Didier Pironi is halálos balesetet szenvedett.
Az utolsó versenyt emlékezetessé tette a 37 Celsius-fokos forróság, amely sem embert, sem technikát nem kímélt. Rosberg riválisának, John Watsonnak nyernie kellett volna a versenyen, ám másodikként intették le a Tyrrellt kormányzó Michele Alboreto mögött, így Rosberg egy 5. hellyel is be tudta biztosítani a végső győzelmét.

1983, Dél-afrikai Nagydíj – Nelson Piquet
A 40 évvel ezelőtti Kyalamiban rendezett finálét október közepén tartották, szombaton. Ekkor Alain Prost számított Nelson Piquet fő bajnoki riválisának: a francia állt a tabella élén, miközben még René Arnoux-nak is volt esélye a végső győzelemre.
Piquet a második helyről rajtolt, Arnoux a negyedikről, Prost az ötödikről. Arnoux kiesett a versenyből, Prost a harmadik helyig kapaszkodott, Piquet vezetett. Döntőnek a 44. kör bizonyult, amikor Prost Renault-jának turbómotorja megadta magát. Piquet-nek csak célba kellett érnie. Egy harmadik hellyel biztosította be a második bajnoki címét.

1987, Japán Nagydíj – Nelson Piquet
Ez a bajnokavatás eltért a többitől. Szuzukában vasárnapi versenyt rendeztek. A bajnoki címért a két Williams-versenyző küzdött. Nigel Mansell a pénteki időmérő edzésen éppen Nelson Piquet eredményét próbálta túlszárnyalni, amikor balesetet szenvedett.
Sérülése miatt Mansell számára nem lehetett folytatás, és nemcsak a japán futamra, de az évzáró Ausztrál Nagydíjra is kidőlt. Mivel szombaton már nem is volt a helyszínen, Piquet bajnoki címe már aznap biztossá vált. Persze ha a baleset időpontját vesszük, ebben az esetben akár pénteki bajnokavatásról is beszélhetnénk.
Máig ez az egyetlen olyan eset az F1 történetében, amikor valaki egy döntő hétvége során már a verseny rajtja előtt tudta, hogy világbajnok lesz.
