Musorujsag
Élő Eredmények

Újabb szoros időmérő Austinban: Verstappen 55 ezreddel nyert és megszerezte a sprint pole-t!

Újabb szoros időmérő Austinban: Verstappen 55 ezreddel nyert és megszerezte a sprint pole-t!

Boxutca
Miután tegnap egy büntetés miatt elveszített legjobb körét, a címvédő, Max Verstappen megnyerte az austini sprintidőmérőt, előnye viszont minimális volt Charles Leclerc-rel szemben. A harmadik rajthelyet Lewis Hamilton szerezte meg a szombati versenyre.

A szombati időmérővel vette kezdetét az Amerikai Nagydíj sprintnapjának programja Austinban, ahol a 2023-as szezon ötödik – és egyben utolsó előtti – sprinthétvégéjét rendezik.

Az előzmények alapján izgalmasnak ígérkezett a kvalifikáció, hiszen a pénteki edzésen és a nagydíj rajtrácsáról döntő első időmérőn is minimálisak voltak a különbségek a Ferrari, a Red Bull, a McLaren és a Mercedes között.

Tegnap Charles Leclerc volt a leggyorsabb, másodikként pedig Lando Norris végzett, majd Lewis Hamilton jött, három csapat „bérelte” tehát ki az első három helyet.

A friss háromszoros világbajnok, Max Verstappen, miután törölték leggyorsabb körét (amivel egyébként az élen végzett volna) a pályahatárok átlépése miatt, csak hatodik lett, neki tehát egyértelmű célja volt a mai időmérőre: vissza akart vágni, és az élen akart végezni.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Visszavágóra készült Fernando Alonso és az Aston Martin is, miután pénteken a spanyol már a Q1-ben kiesett, ezzel pedig véget ért a remek időmérős sorozata (eddig minden Q3-ban ott volt).

Ami a zöldeket illeti, sikerült fordítaniuk – noha az autón tegnap óta nem lehetett változtatni –, a sprintidőmérőn Lance Stroll és Fernando Alonso is továbbjutott az első etapból. A leggyorsabb kört eközben Verstappen futotta – mindössze két ezreddel megelőzve Leclerc-t.

Harmadikként nem kis meglepetésre Alexander Albon zárt a Williamsszel (tegnap ő is búcsúzott a Q1-ben), majd Carlos Sainz, George Russell, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Hamilton és Norris volt a sorrend a legjobb tízben.

A továbbjutás ezúttal a Haas kettősének, valamint Valtteri Bottasnak, Cunoda Jukinak és a hazai közönség előtt versenyző Logan Sargeantnek nem jött össze.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A leggyorsabb a második etapban is Verstappen volt, másodikként pedig újra Leclerc végzett, ezúttal viszont a holland előnye már két tizedmásodperc volt. Sainz harmadikként zárta az SQ2-t, majd Norris és Pérez jött. A további sorrend Piastri, Gasly, Russell, Hamilton és Albon volt a továbbjutók között, a thai tehát egészen az SQ3-ig vitte a Williamst.

A kiesők névsora a második szakaszban Daniel Ricciardo (az ausztrál mindössze 31 ezreddel maradt el Albontól), Alonso, Ocon, Stroll és Csou Kuan-jü volt.

Az utolsó szakasz, ahogyan azt sokan várták, ismét komoly izgalmakat hozott: a rajtelsőség sorsáról ugyanis mindössze 55 ezredmásodperc döntött! Ennyivel teljesítette gyorsabban a pályát Verstappen, mint Leclerc, a holland tehát elérte célját, visszavágott és ezúttal megnyerte az időmérőt!

Hamilton végzett harmadikként, Norris pedig negyedikként, lemaradásuk pedig nekik is minimális volt: a hétszeres bajnok 69, fiatal honfitársa 101 ezredmásodperccel volt csak lassabb a sprintidőmérőt megnyerő Verstappentől. Piastri ötödik lett, majd Sainz, Pérez, Russell, Albon és Gasly volt a sorrend a legjobb tízben.

Az austini sprintszombat csúcseseménye, a verseny magyar idő szerint 0:00-kor indul, és az M4 Sporton ismét élőben közvetítjük azt! A felvezető műsor 23:45-kor kezdődik.

Az Amerikai Nagydíj sprintidőmérőjének végeredménye:

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak