Musorujsag
Élő Eredmények

A pillanat, amikor Verstappen „brutálisan” ledózerolta Pérez önbizalmát

A pillanat, amikor Verstappen „brutálisan” ledózerolta Pérez önbizalmát

Speedcafe
Pszichológiai szempontból a létező legnehezebb feladat Max Verstappen csapattársának lenni, és a Red Bull csapatfőnöke szerint Sergio Pérezt idén ez darálta be. A fordulópontot is megnevezte.

A 2023-as szezon Sergio Pérez eddigi Red Bull-os pályafutásának mélypontját hozta el. Annak ellenére, hogy úgy kezdődött, talán ez lesz a legjobb Red Bull-os szezonja. Azok után, hogy az első négy hétvégéből kettő az ő győzelmét hozta, a mexikói versenyző még bajnokesélyesnek számított – aztán azóta sem. A fordulatról mindent elmond, hogy miközben azokon a hétvégéken volt, hogy csak egy leggyorsabb kör döntött arról, melyikük a bajnoki éllovas, Pérez hátránya ma már 226 pont a csapattársával szemben, az előnye Lewis Hamiltonnal szemben pedig csak 39 pont.

Hogy az idei mezőnyben a Red Bullé a legjobb autó, az nem kérdés, ám Pérez kezei között ez egyre kevésbé mutatkozik meg. Gyengélkedésének hátterében a csapatfőnök Christian Horner szerint nemcsak technikai okok állnak, Pérez érzése szerint pszichológiai szempontból is nehéz helyzetben van.

„Max Verstappen csapattársának lenni talán a legkeményebb munka a boxutcában, mivel olyan magas szinten teljesít, és ez könyörtelen.”

„Olyan mentális hozzáállásra van szükség, amivel képes vagy kezelni ezt. Valahányszor látod az adatokat, azt mondod: »Hű! Hogyan csinálta ezt?« És ehhez erős karakter kell, hogy boldogulni tudj vele.”

„Az elmúlt három-négy évben olyan formában volt, hogy bármelyik versenyzőnek nehéz lett volna a rajtrácson” – vélekedett Horner.

Sergio Pérez és Max Verstappen a miami dobogón (Fotó: XPB)

A csapatvezető szerint volt egy konkrét pillanat, ami megtörte Pérezt mentális szempontból. A Miami Nagydíjon ő a pole pozícióból rajtolt, komoly egérúttal Verstappennel szemben, aki a Q3-as piros zászlós megszakítás miatt nem tudott gyorskört futni, így csak a 9. rajtkocka jutott neki. Másnap onnan zárkózott fel Pérezre és vette el tőle a győzelmet.

„Minden sportoló számára kulcsfontosságú a mentális erő. Volt idén egy döntő pillanat, Miami, ahol Checo előtt – ha úgy tetszik – üres volt a kapu. Megnyerte a két azerbajdzsáni versenyt, nyert Szaúd-Arábiában, és látszott, hogy mennyire magabiztos. De Max megnyerte azt a versenyt, miután egy piros zászló feltartóztatta az időmérő edzésen, és csak a kilencedik helyről rajtolt. Ezek után állt az élre, és mentálisan ez egészen brutális volt Checo számára, amit nehéz volt kezelni.”

„Ennek tetejébe jött Monaco, és az egész felgyülemlett. Max egyszerűen könyörtelen, és azóta minden versenyen csak az ászokat húzza elő” – mondta Horner, utalva Pérez monacói Q1-es balesetére, amit egy 5 versenyes Q3 nélküli sorozat követett.

Borítókép: Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak