Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Magyar Nagydíj: megszületett a kormányhatározat a Hungaroring fejlesztésének második üteméről

Magyar Nagydíj: megszületett a kormányhatározat a Hungaroring fejlesztésének második üteméről

Hungaroring
A Hungaroring Zrt. szerdán bejelentette, hamarosan kezdődik a Forma–1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó versenypálya teljes felújításának második üteme.

Szerdán sajtótájékoztatón jelentette be a Hungaroring, hogy megszületett a kormányhatározat a magyar Forma–1-es versenypálya felújításának második ütemtervéről. Lezárult a közbeszerzési eljárás is, melynek során négy elfogadható pályázat közül kiválasztották, mely cégek végzik majd el a versenypálya főlelátójának és főépületének teljes átalakítását.

A pályázat nyertese a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. lett, akik a versenypálya közleménye szerint a legjobb ár-érték arányú pályázatot nyújtották be. A közel 79 milliárd forintos beruházás keretében a felújítás második ütemével a főlelátó és a paddock/boxutca épülete újul meg.

A Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroring átfogó felújítása hónapok óta zajlik. Első lépésben a közműhálózatot újítják fel és modernizálják, melynek kapcsán Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a szerdai, pályabejárással egybekötött sajtóbeszélgetésen elmondta, ez a fázis már a végéhez közelít.

„A pályán folyamatosan zajlanak a munkálatok, ahogy azt már többször is elmondtuk: megújul a teljes közműhálózat, amely megalapozza az új épületek működését. Ez decemberre befejeződik, de az időjárás függvényében lesznek még utómunkálatok, amelyek az első negyedévre készülnek el. Itt tartunk most, és közben párhuzamosan elkezdődik a második ütem, amelyben megújul a tízezer férőhelyes főtribün, a főépület és a paddock, valamint épül két gyalogos alagút – az egyik a versenyzők és a sportszakmai személyzet, a másik a vendégek számára”

– nyilatkozta a vezérigazgató.

Hungaroring (Fotó: XPB Images)

A Magyar Nagydíj a júliusi versenyhétvégén jelentette be, hogy 2032-ig szerződést hosszabbított a Forma–1-gyel. Ennek feltétele volt a pálya teljes modernizálása. Gyulay Zsolt elmondta, most, hogy lezárult a közbeszerzési eljárás, a lehető leghamarabb átadnák a munkaterületet a nyertesnek, mert a vállalt határidő szűkös, és a felújítási munkálatokat a közben rendezendő eseményekkel is össze kell hangolni.

„Ezt úgy kell megtennünk, hogy a Forma–1-es Magyar Nagydíjat minden évben stabilan meg tudjuk tartani. Eszerint kell ütemezni a munkát. Ennek megfelelően a 2025-ös Magyar Nagydíjra megújul a főlelátó, a rendezvénytér, kiszélesedik a paddock-terület, és a főépület szerkezetileg alkalmas lesz a verseny megrendezésére, ugyanakkor ezt még egy ideiglenes paddocknak hívjuk, amelynek teljes körű befejezése a 2026-os Forma–1-es futamra történik meg, vagyis éppen az 1986-ban átadott pálya negyvenedik születésnapjára” – vázolta a jövőt Gyulay.

Borítókép: Fotó: Hungaroring

További tartalmak