Úgy tűnik, a versenyek mostanság a célig hoznak izgalmakat. Két hete Sergio Pérez és Fernando Alonso birkózása dőlt el a verseny utolsó körében, most Las Vegasban a Red Bull versenyzője Charles Leclerc ellen bukta el a második helyet az utolsó körben.
Leclerc a hosszú egyenes végén egy nagyon távolról indított kifékezéssel lepte meg Pérezt, aki elismerte, mivel előtte 0,7 másodpercre volt tőle a Ferrari, nem is számított támadásra. A mindent eldöntő manővert Leclerc gondosan előkészítette.
„Amikor belevágtam, egészen biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. Lényegében az volt az egyetlen esélyem. Az volt az egyetlen hely, ahol igazán próbálkozhatsz előzéssel” – mesélte Leclerc.

Kiemelte, előtte figyelte Pérezt, és tudta, hogy támadható lesz azon a ponton.
„Észben tartottam, hogy Checónak volt egy kis hibája négy-öt körrel korábban, és tudtam, hogy óvatos lesz kicsit a féktávon. És az utolsó előtti körön elkezdtem feltölteni az akkumulátorom, hogy kszen álljon az utolsó körre. És működött.”
„Nagyon-nagyon szoros volt, de igazán örülök, és igazán élveztem ezt a csatát” – mondta Leclerc.
Leclerc-nek meggyőződése, hogy a futam közepén pályára küldött biztonsági autó nélkül megnyerhette volna a versenyt. Előtte az élen állt, aztán a Red Bullokkal ellentétben nem állt ki friss gumikért. „Öt körrel frissebb volt a gumijuk. Ez nem sok, de az a gond, hogy amikor lehűtöd őket a biztonsági autó mögött, és használtan indulsz újra, a gumit nagyon nehéz újra felmelegíteni. Itt vesztettem el a versenyt.”
A well-fought for podium finish for @Charles_Leclerc! 👊
That last-lap overtake truly was class 👌#LasVegasGP #F1 @ScuderiaFerrari pic.twitter.com/3thvswxkPf
— Formula 1 (@F1) November 19, 2023
Arról is kérdezték, szeretett volna-e kiállni újra a biztonsági autó idején.
„Könnyű azt mondani, hogy csak öt kört mentem a gumikon. Ugyanakkor nem tudtam, mit fog tenni Max és Checo mögöttem. És ha nem álltak volna ki, akkor két Red Bull mögé kerültem volna, és nehéz lett volna megelőzni őket. Most már kiállnék inkább, de most már tudom, hogy mit csináltak, szóval könnyű ezt mondani”
– magyarázta.
Miközben a verseny második felében a Red Bull a kemény gumin magához tért, a közepes keveréken a Ferrari meglepte őket azzal, hogy kíméletesebben bánt az abroncsokkal. Leclerc ennek köszönhetően tudta visszaelőzni Verstappent az élen. Leclerc ugyan örült a teljesítményüknek, ám nem hiszi, hogy ez egy fordulat náluk az egész éves gumikezelési gondjaik után. „Olyan körülmények voltak itt, mint sehol máshol. Nagyon hideg volt, és a gumik túlmelegítése nem volt probléma igazán. Inkább a szemcsésedés és a gumik hőmérsékletének megtartása. Ebben pedig jók vagyunk. Ha viszont melegebb van, jobban küszködünk.”
„Szóval nem váltam ettől magabiztosabbá a jövőt illetően, mert Abu-Dzabi teljesen más lesz. Másfelől klassz látni, hogy nagyszerű hétvégét futottunk. És szerintem sokat is tanultunk a jövőre nézve, szóval összességében jó hétvége volt.”