Miután egy sárga zászlós fázis alatt előzött a harmadik edzésen, Stroll öt rajthelyes büntetést kapott és a számára egyébként sem túl erős időmérő után csak a tizenkilencedik helyről vághatott neki a Las Vegas-i Nagydíjnak. Ekkor igencsak messzinek tűnt az, hogy megismétli a két héttel korábbi eredményét, végül azonban „lemásolta” azt: újra ötödik lett.
Tizennégy helyet javított tehát a futamon azt követően, hogy a rajtnál kimaradt a kalamajkából (csak ekkor nyert tíz pozíciót) majd a biztonsági autós fázis alatt gyorsan kiállt új abroncsokért, hogy minimalizálja a csere jelentette időveszteséget.
A verseny végén ugyan veszített egy pozíciót, George Russell-lel szemben, a brit viszont – és természetesen Stroll is – ekkor már tudta, hogy a befutónál öt másodperces büntetést kap, ennek érvényesítése után pedig visszakerült kanadai riválisa mögé. „Szórakoztató verseny volt” – kezdte értékelését a kanadai.
„Az első kanyarban tíz pozíciót nyertem, miközben sokan elhagyták a pályát. Ekkor a tizenkilencedikről a kilencedik helyre jöttem fel, szóval azonnal éreztem, hogy játékban lehetünk (a jobb eredményekért is)” – tette hozzá.

„Onnantól kezdve nagyon jó formában voltunk, az autónk végig gyors volt a futamon. Jól taktikáztunk: mindkét biztonsági autós fázis alatt cseréltünk, majd le tudtam előzni néhány autót az első kanyarnál, hogy bebiztosítsam az ötödik helyet. A pálya remek volt a versenyzéshez, örülök, hogy jó műsort csináltunk a nézőknek” – jegyezte meg.
Miután az előző hetekben rengeteg kritikát kapott gyenge eredményei miatt (melyek messze elmaradtak a csapattárs, Fernando Alonso eredményeitől), és sokan azt is megkérdőjelezték, kellően motivált-e még a folytatáshoz, Strollt most, a Las Vegas-i teljesítménye okán egy korábbi bajnok, Jenson Button dicsértettel illette.
A brit jelezte, ez akár fordulópont is lehet számára, hiszen úgy látszik, rendezni tudta sorait. „Ez az év nagyon vegyes volt számára: mélységek és magasságok” – fogalmazott a Sky Sportsnak nyilatkozó ex-versenyző. „Jól indult, pedig sérült volt, de Bahreinben nagyon jól ment, és aztán visszaesett.”
„Ez megesik, ha nem alakulnak jól a dolgaid. De most az év végén jó teljesítményt nyújt, magabiztosnak tűnik kinn a versenypályán. A biztonsági autó segített neki, mert megkavarta a kártyákat, de a tempója tényleg jó volt. Nem hozta az élmezőny tempóját, de nem is volt messze. Ez egy mentális sport, fejben ott kell lenni. Egyértelmű, hogy és most fordított. Remek módja ez a szezonzárásnak és a 2024-re való felkészülésének” – folytatta.
