Hacsak nem nyeri meg a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjat, Lewis Hamilton sorozatban a második Forma–1-es szezonját zárja győzelem nélkül. 2021-ig nem történt vele ilyesmi, a 44 verseny óta tartó sikertelensége pedig az egész autóversenyzői pályafutását tekintve a leghosszabb és legrosszabb szériája.
A brit mindezek ellenére már elkötelezte magát a Mercedes és az F1-es folytatás mellett: legalább további két évig még próbálkozni fog a csúcsra való visszatéréssel. Hogy mennyire akarja az újbóli sikerességet, azt most a Channel 4 csatornának adott interjúban azzal szemléltette, hogy elárulta, ő maga is igyekszik „kémkedni” a riválisoknál, hogy biztosítsa, a mérnökök figyelmét semmilyen részlet nem kerüli el a jövő évi autó fejlesztése során.
A kérdésre, mennyire érzi jó előjelnek 2024 kapcsán, hogy csapatával az év második felében fejlődtek, folyamatosan dobogós eredményeket értek el, valamint pole pozíciót is szerzett, kiemelte, a tavalyi brazíliai győzelem és az idei gyenge évkezdés után ő inkább óvatos ezzel.
„Nem tudom. Tavaly nyertünk egy versenyt Brazíliában, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobbak leszünk, hiszen a szezont így is másfél másodperces hátránnyal kezdtük Bahreinben.”
„Jó fejlődni, és javultunk is ezzel az autóval, szóval reméljük a legjobbakat a télen” – mondta a hétszeres világbajnok.

A felkészülés kapcsán egyértelművé tette, minden követ megmozgat a csapat sikeréért.
„Én maradni fogok. Kapcsolatban vagyok az aerodinamikai főnökkel, és ellenőrzöm őt minden héten: »Hogy haladunk, mivel próbálkoztok? Hol értetek el előrelépést? Kipróbáltátok ezt?« Pillanatképeket készítek minden autóról.”
„A múltkor láttam az Alpha Tauri alját, és egyből mentem szólni: »Hé, ők ezt a dolgot használják a padlólemezüknél.« Csak próbálok találni valamit, amin esetleg átsiklanak. De a többségét már eleve tudják” – magyarázta Hamilton.
Az év utolsó versenye számára már tét nélkülinek mondható, hiszen Sergio Pérez Las Vegasban bebiztosította vele szemben a bajnoki második helyét. A Mercedes szempontjából viszont még nagyon is nyitott a küzdelem, mivel a Ferrari 4 pontra felzárkózott rájuk.
Hamilton számára az egyéni helyezés nem fontos, a csapatot viszont szeretné minél jobb pozícióba juttatni. „Nem igazán jelent számomra különbséget. Karácsonykor nem azt fogom nézegetni, hogy hű, harmadik lettem ahelyett, hogy második lettem volna, vagy második a harmadik helyett. Amire büszke lennék, az a csapat második helye, tudva, mennyire keményen dolgozott mindenki a gyárban. Nehéz két év volt ez mindenki számára, de egészen elképesztő talpra állást jelent, hogy egyáltalán harcban vagyunk a második helyért” – vélekedett.