Még a szezon első felében erősítette meg a Red Bull, hogy 2024-re átnevezi a második számú Forma–1-es csapatát. A korábbi Toro Rossót 2020-ban nevezték át a bikás vállalat divatmárkája után Alpha Taurira, ám a negyedik évre úgy ítélték meg, hogy a névváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és globális szinten nem hozott áttörést a ruházati márka számára.
A Red Bull jelezte, az új csapatnév megválasztásakor ki fogja használni az ebben rejlő kereskedelmi lehetőséget, és némi plusz támogatásért cserébe teret enged a szponzoroknak a csapatnévben.
Az év közepén előbb a Hugo Boss-szal hozták hírbe a faenzaiakat, aztán a német/svájci sajtóban híre ment, hogy az Adidas sportmárka lehet a befutó. Egyes források a jelenlegi névadó szponzor, az Orlen érdeklődéséről is hírt adtak.
Peter Bayer, az Alpha Tauri ügyvezető igazgatója már hetekkel ezelőtt megerősítette, hogy megvan a csapatuk új neve, és már tervezik a bejelentést, amire talán már nem is kell sokat várni. A korábbi tervek a jelek szerint azonban változhattak.
A Motorsport-Total beszámolója szerint a Red Bull nem engedi át a teljes csapatnevet egy támogatónak, helyette újra „normál” csapatnevet választott B-gárdájának, ami várhatóan az anyacéggel való kapcsolatra is utalni fog. Egy lehetséges névvariációként említik a Racing Bulls nevet. A lap szerint emellett két amerikai szponzor is a csapatnévbe kerül. A bejelentéssel kapcsolatos terveket a Las Vegas-i hétvégén véglegesítették.

Peter Bayer a Motorsport megkeresésére azt már megerősítette, hogy lesz „klasszikus” neve az Alpha Taurinak, vagyis nem csak egy szponzor lesz a névadó.
„Az identitásunk olyan lesz, mint a Toro Rossóval, és újra közelebb kerülünk a Red Bull-családhoz. De mellette partnerek is feltűnnek a névben. Változtatunk a csapat nevén, az identitáson, a logón, mindenben egy teljes újrakezdés jön, teljes márkaváltás.”
„A csapat nevéről és identitásáról a tulajdonosok döntöttek. Nehéz nekem úgy, hogy részleteket nem árulhatok el róla” – fogalmazott Bayer.
A Red Bull a hírek szerint korábban 1 milliárd dolláros ajánlatot is kapott az Alpha Taurira, ám végül a csapat megtartása mellett döntött. Ez jelzi, mekkora értékkel bír manapság egy középmezőnybeli F1-es istálló. Nagyobbal annál, hogy csak úgy egy szponzornak adják a teljes nevét.

Bayer azt is megerősítette, hogy az F1 népszerűségének, valamint az ebben segítő Drive To Survive egyik főszereplőjének számító Daniel Ricciardo jelenlétének köszönhetően az ő csapatuk is egyre ismertebbé válik az Egyesült Államokban. „Jó úton járunk. És mert az USA-ban annyira jók vagyunk jelenleg, rátaláltunk erre a két vállalatra, akik kölcsönösen szeretik egymást. Nagyon-nagyon jól sikerült a találkozónk ezzel a két nagy új partnerrel. Igazán jól megértik egymást, egyből együttműködtek” – mesélte a két amerikai szponzorról.
„Beszéltünk róla, hogy mikor jelentsük be, és mit csináljunk. Azt mondtuk: »Nézzétek, általában így megy ez, van egy FIA-nevezési lista, a bemutató, a festés.« És aztán előálltak ötletekkel. Olyan módon ötleteltek, hogy már igazán megijedtem! Nagyon nagy ötleteik vannak. Nagyban gondolkodnak, nagyobban, mint talán gondoltuk volna.”
Az FIA hagyományosan decemberben szokta közzétenni a hivatalos F1-es nevezési listát, melyen már a csapatok és motorok 2024-es hivatalos nevei szerepelnek. Érdekes lesz látni, hogy az Alpha Tauri hagyja-e, hogy elsőként a szövetség „tegyen bejelentést” helyettük, vagy ők lépnek hamarabb.
Bejelentésre kész a Sauber is – meglepetéssel?
A mezőnyben egy másik gárda, az Alfa Romeo is névváltás előtt áll. Ők az Audi érkezésével egy átmeneti két év előtt állnak: névadó szponzoruk, az Alfa Romeo távozik a csapattól, új résztulajdonosuk viszont még nem veheti teljesen a nevére a gárdát.
A Motorsport Alessandro Alunni Bravit is kérdezte a névtémáról és arról, mikor lesz bejelentés. „Öt perccel azután, hogy az FIA nyilvánosságra hozza a nevezési listát! Nekünk minden nyilatkozatunk készen áll már november másodika óta” – tette egyértelművé, hogy ők is pontosan tudják már, mi lesz a csapatuk neve.

„Természetesen nem akarunk előreszaladni, de már készen állunk a csapatnév és a váz nevének bejelentésére. Vannak partnereink, és próbáljuk bővíteni is a partnereink listáját. Szerintem sikerült egy helyes utat találnunk, de a következő évben nem csak egy névadó partnerünk lesz. Szerintem lesznek meglepetések – mindenekelőtt a váz nevét illetően”
– mondta az olasz csapatmegbízott.
Bár a hinwili gárda évek óta Alfa Romeóként versenyez, anyacége továbbra is a Sauber néven fut, autóik kódnevével pedig megtartották az alapító Peter Sauber névadási szokásait: a váz neve a Sauber feleségének keresztnevére (Christine) utaló C betűvel kezdődik, és egy sorszám követi. Alunni Bravi szavaiból arra következtethetünk, hogy ez a hagyomány most véget érhet.