Pocsékul indult, remekül zárult a Las Vegas-i Nagydíj, Toto Wolff számára azonban még a nyitónapon történt csatornafedeles incidens után is nagyszerű volt minden. A Mercedes csapatfőnöke a csapatvezetők sajtótájékoztatóján hevesen védte az eseményt és annak szervezőit az őket ért kritikák kapcsán – a futamot követően pedig Lewis Hamiltonhoz hasonlóan elégedetten állapította meg, hogy az utcai versenynek sikerült rácáfolnia a kétkedőkre.
Az osztrák szerint a vegasi esemény minden kritériumnak megfelelőt.
„Sok minden, amit mondtak, túlzónak bizonyult vagy túl negatívnak, hiszen egy nagyszerű hétvége után hagyjuk el Las Vegast. Úgy vélem, a Forma–1 népszerűsége növekedni fog az Egyesült Államokban, és én semmi negatívat nem találtam benne”
– jelentette ki Wolff.
A csatornafedeles incidens kapcsán tartja a csütörtöki állítását: „A csatornafedél semmiség volt, ahogy mondtam. Ha visszatekintek az estére, a látványos versenyre, a nagy számú közönségre, egy hatalmas esemény volt, jó versennyel, és csakis erre fogunk emlékezni az első Las Vegas-i versenyből, amely minden követelménynek megfelelt.”
A halasztott szabadedzés előtt hazaküldött nézők alighanem kicsit nehezebben teszik túl magukat a csatornafedeles semmiségen. Wolff ennek kapcsán elmondta, reményei szerint tudják majd őket kárpótolni.

„A csütörtök nagyon nehéz volt a csatornafedél elmozdulásával és azzal, hogy aztán fél háromtól négyig mentünk, és aztán vártuk, hogy másnap minden rendben lesz-e.”
„Ezek előre nem látható körülmények voltak. Az emberek nem dolgozhatnak olyan sokáig itt. Jövőre talán lehetnénk majd rugalmasabbak. A kommunikáció is sokat tud javítani az efféle helyzeteken. Remélem, hogy az emberek számára, akik teljes joggal csalódottak, tudunk találni egy jó csomagot, amivel élvezhetik a jövő évi versenyt, és módot arra, hogy visszafizessünk valamennyit ez után a szerencsétlen helyzet után.”
Wolff abban egyetértett a versenyzőkkel és más csapatvezetőkkel, hogy a folytatásban Las Vegasnak talán a hétvége időbeosztásán is változtatnia kellene, és korábbra kéne tennie a verseny időpontját. „Ez logisztika. Hogyan kezeled a forgalmi helyzetet Las Vegasban, ha korábban zárod le az utakat? Nem szeretnék hajszálat találni a levesben, mert ez nagyszerű volt. Az időbeosztásnál megvizsgálhatjuk a részleteket, például az időmérő lehetne kicsit korábban. De ez csak részletkérdés, egészében véve nagyszerű volt minden” – dicsért Wolff.