Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica végül a Ferrarihoz kerül

Kubica végül a Ferrarihoz kerül

Motorsport
Több mint egy évtizeddel azután, hogy fiatal F1-es ígéretként felkerült a Ferrari radarjára, a pályafutását kettétörő súlyos ralibalesetből visszatérő Robert Kubica minden valószínűség szerint a vörösök versenyzője lesz az endurance-világbajnokságban (WEC).

A 2000-es évek második felének egyik legizgalmasabb F1-es ígérete a lengyel Robert Kubica volt, aki a BMW majd a Renault pilótájaként is több kiugró eredményt ért el, ezek hatására pedig a Ferrari komolyan fontolóra vette szerződtetését (a csapat akkori pilótája, Felipe Massa az év elején elismerte, biztos volt benne, hogy a lengyel át fogja venni a helyét).

Kubica pályafutását azonban kettétörte egy 2011-es ralibaleset, magát a versenyzőt viszont nem törte meg az incidens. Hosszú rehabilitáció után visszatért a pályára: WRC 2-es bajnoki címet szerzett, 2019-ben pedig a Williams pilótájaként teljes F1-es szezont futott.

Ezt követően beugrósként még részt vett két F1-es futamon, de az utóbbi években már a sportautózásra váltott: idén az LMP2-es kategóriában fel is ért a csúcsra, csapatával három futamgyőzelmet szerzett az év végén pedig bajnoki címet szereztek. A következő lépés az endurance-világbajnokság csúcskategóriája lesz!

Louis Delétraz és Robert Kubica ünnepli az LMP2-es bajnoki címet (Fotó: XPB)

Ott pedig a Ferrarival versenyezhet, a vörösök partnercsapatának (AF Corse) pilótájaként. Az olaszok a részleteket még nem közölték Kubica szerepvállalásáról (hány futamon indul, kik lesznek a csapattársai – erről a következő hetekben számolnak be), szerződtetését viszont megerősítették.

Hosszú évekkel azután tehát, hogy a vörösök kiszemelték őt F1-es csapatokhoz, Kubica a Ferrari versenyzője lesz egy világbajnoki szériában. „Boldog vagyok, hogy az én utam és az AF Corse útja jövőre ugyanaz az út lesz” – fogalmazott.

„Az AF az egyik legsikeresebb csapat a motorsportban és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban remek munkát fogunk végezni együtt. Mi több, visszatérhetek egy olasz csapathoz, ami nem kis dolog” – tette hozzá Kubica, aki juniorként Olaszországban versenyzett, majd az F1-ben utolsó etapját az Alfa Romeo beugrósaként és tesztpilótájaként töltötte.

Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Kép: AF Corse

További tartalmak