Musorujsag
Élő Eredmények

„Piastri még sok csetepatéba keveredik, de nagyszerű pilóta lesz”

„Piastri még sok csetepatéba keveredik, de nagyszerű pilóta lesz”

Sky Sports
A versenyzőből lett szakértő, Martin Brundle úgy érzi, a fiatal Oscar Piastri még túl sok csetepatéba keveredik a Forma–1-es futamokon, de amint jobban tudja majd kontrollálni a sebességét, nagyszerű pilóta válik belőle.

Komoly várakozások előzték meg a fiatal ausztrál debütálását, hiszen a Forma–3-ban és a Forma–2-ben is rögtön bajnoki címet szerzett és már tesztpilóta korában „összekapott” rajta két királykategóriás alakulat (egy jogi procedúra döntött arról, hogy elhagyhatja az Alpine-t és csatlakozhat a McLarenhez 2022-ben).

Piastri igazolta is, okkal várták bemutatkozását, hiszen a királykategóriában is voltak kiugró eredményei: Katarban megnyerte a sprintfutamot, másnap pedig ezüstérmet szerzett a nagydíjon azt követően, hogy Szuzukában is dobogóra állt.

Főnökei első szezonja kapcsán többször megjegyezték, a pályán kívül is meggyőző volt, hiszen egész évben korát meghazudtoló érettségről tett tanúbizonyságot. Sokan fényes jövőt jósolnak tehát neki – így van ezzel a korábbi F1-es, Martin Brundle is, aki viszont megjegyezte, egyelőre még csiszolatlan gyémántnak tartja a több incidensbe is belefutó Piastrit.

Danica Patrick és Martin Brundle (Fotó: XPB)

„Las Vegasban Oscar futotta meg a leggyorsabb kört és nagyon agresszíven vezetett a rajtrács végéről indulva” – írta szokásos összegzőjében. „Talán egy kicsit túl sokszor keveredik bele egy-egy incidensbe, most például (Lewis) Hamiltonnal, de amint több tapasztalata lesz, jobban kontrollálja a futamokat és jobban meg tudja ítélni a helyzeteket, akkor nagyszerű lesz.”

Brundle az incidens kapcsán azért megjegyezte, a mozgalmas Las Vegas-i futamon a fiatal Piastri mellett több pilóta is belekeveredett egy-egy csetepatéba. Még a rutinos bajnok, Max Verstappen is, aki a rajt után Charles Leclerc-rel csapott össze, később pedig ütközött George Russell-lel.

„Még a győztesnek is volt része ilyesmiben, amikor merész manővert hajtott végre Russell ellen, aki csak a saját autójára koncentrált és fogalma sem volt arról, hogy ott van mellette a Red Bull. Russell nem ok nélkül kapott öt másodperces büntetést, ami elrontotta a lendületes felzárkózását a negyedik helyig; nyolcadik lett miatta. Ez az év tele van ígéretekkel számára, de még több csalódás is jutott neki” – zárta gondolatát egy kicsit „összegezve” egy másik nagy reménység szezonját.

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak