Musorujsag
Élő Eredmények

Merész lépés az FIA-tól: Mesterséges intelligencia a pályaszélesítés ellen

Merész lépés az FIA-tól: Mesterséges intelligencia a pályaszélesítés ellen

Autosport
Merész ötlettel állt elő a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA): mesterséges intelligencia segítéségével szeretnék javítani a pályahatárok betartásának ellenőrzését. A rendszert már az előttünk álló hétvégén, Abu-Dzabiban tesztelni fogják.

Az elmúlt években sok szó esett a pályahatárokról, illetve azokról a problémákról, melyek a szélesítések megelőzésével, ellenőrzésével és büntetésével kapcsolatosak. A jelenség néhány pályán – mint például a Red Bull Ringen és Austinban – különösen szembetűnő volt, az Amerikai Nagydíj után pedig az FIA versenyigazgatói elismerték, a szövetség jelenleg „nem tudja betartatni” szabályait.

A megoldás érdekében 2024 előtt változtatnak néhány pályaszakaszon (a Red Bull vállalta, hogy Ausztriában néhány kanyarba ismét sóderágyat telepít), de a szövetség szakemberei univerzálisabb, minden helyszínen bevethető megoldásokat is keresnek.

Az Abu-dzabi Nagydíj előtt jelezték, a vizsgálatok felgyorsításának érdekében egy mesterséges intelligenciát használó technológia segítségét is igénybe tervezik venni. Az alakelemzést használó Computer Visionnek nevezett programot már a hétvégén, Abu-Dzabiban is bevetik.

Az elsődleges cél az új programmal azon incidensnek számának a csökkentése, melyek emberi vizsgálatot igényelnek, vagyis a mesterséges intelligenciával ki akarják szűrni az egyértelmű pályaszélesítéseket (melyek azonnal szankcionálhatóak) és csak azokat tervezik továbbítani az FIA videós elemzési osztályára (ROC), melyek mélyebb vizsgálatot igényelnek.

Fotó: XPB

A tervek szerint ezzel csökken a versenybírákra nehezedő nyomás, valamint a vétség és a büntetés kihirdetése bejelentése közötti időtartam. „Jelenleg több ezer ellenőrzést kell végrehajtanunk. Ezt hogy csináljuk?” – tette fel a kérdést az ROC vezetője, Tim Malyon.

„Most arra törekszünk, hogy az ROC felé helyezzünk egy szintet, egy mesterséges intelligenciát használó szoftvert. Igen ez furán hangzik, de a módszertan sok hasonlóságot mutat az orvostudományban folyó vizsgálatokkal és a Computer Vision ottani hasznosításával, például a rákszűrésből származó adatok beolvasásával” – mutatott rá.

„Ott arra jutottak, hogy a Computer Visiont nem akarják a rák diagnosztizálására használni, hanem sokkal inkább arra, hogy kiszűrjék az esetek azon 80 százalékét, amikor biztosan nincs szó rákos megbetegedésről. Ezzel időt akarnak biztosítani a magasan képzett szakembereknek arra, hogy a maradék 20 százalékkal foglalkozzanak. Ez a munkamódszer az, amit mi is célba vettünk” – emelte ki a szakember.

Malyon – aki célként a 800 várható elemzés 50-re csökkentését tűzte ki, ami sokkal könnyebben feldolgozgató az FIA számára – megjegyezte a pályahatárokkal kapcsolatos problémák orvoslása végett az autók digitális helymeghatározásán is javítottak. Ennek érdekében vezették be a Catapult nevű rendszert, ami pontosabb adatokkal szolgál az autók pályapozíciójáról.

„A jövő érdekében minden technológiai rendszert fejlesztünk és újakat is be fogunk vetni” – jegyezte meg a szakember. „Az autók helymeghatározásának a fejlesztése továbbra is a pontosság javítása érdekében zajlik. Tervben van az is, hogy jövőre megnöveljük a ROC létszámát négyről nyolc főre, valamint meg fogjuk növelni a pálya és a genfi központ közötti sávszélességet, hogy minél többen dolgozhassanak távolról” – tette hozzá.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak