Musorujsag
Élő Eredmények

F1-es tablókép a 2023-as évfolyamról

F1-es tablókép a 2023-as évfolyamról

Alexander Wurz/X
Az év utolsó versenyére készül a Forma–1 mezőnye – már túl vannak az év végi utolsó megbeszélésükön.

Hagyományosan a versenyhétvégék péntekjein, a szabadedzések után kerül sor a versenyzők hivatalos eligazítására, melyen az FIA-val és a csapatmenedzserekkel beszélik meg az előző és az adott hétvége főbb sportkérdéseit, problémáit, a pályával vagy szabályozással kapcsolatos észrevételeket. Emellett a versenyzők külön tanácskozásokat is szoktak tartani maguk között.

Abu-Dzabiban utoljára ült össze az idei mezőny, és a találkozóról a versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz egy fotót is megosztott a közösségi oldalán.

A képen az első sorban Wurz mellett a szervezet jogi tanácsadója, Anastasia Fowle látható, mellette pedig George Russell igazgató, aki Sebastian Vettel múlt évi búcsúja után egyedül tölti be ezt a pozíciót.

Borítókép: Fotó: Alexander Wurz/X

További tartalmak