Musorujsag
Élő Eredmények

Russell vitte az év utolsó szabadedzését

Russell vitte az év utolsó szabadedzését

Boxutca
A Mercedes versenyzője, George Russell volt a leggyorsabb az Abu-dzabi Nagydíj – és ezzel együtt a 2023-as évad – utolsó szabadedzésén. Másodikként minimális, 95 ezredes hátránnyal Lando Norris zárt, a harmadik helyezést pedig Oscar Piastri szerezte meg.

Az utolsó abu-dzabi szabadedzést a csapatok általában az elsőhöz hasonlóan a kevésbé releváns jelzővel szokták illetni, hiszen ellenben a futammal és az időmérővel ezen még napfényes körülmények fogadják a mezőnyt.

A pénteki események fényében viszont az év utolsó gyakorlása némileg felértékelődött, az első edzésen ugyanis a fél mezőny „padozott” a másodikat pedig kétszer is megszakították.

Ehhez képest a csapatok, ahogyan azt már megszokhattuk, lassabban vágtak neki az edzésnek: az első tíz perc végén még csak nyolc versenyzőnek volt mért köre, akik közül Sergio Pérez volt a leggyorsabb.

A második helyen Pierre Gasly állt, majd Caris Sainz, Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Csou Kuan-jü és Nico Hülkenberg volt a sorrend.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Ami a gumikat illeti, a Ferrari kettősét kivéve mindenki a lágyakon kezdett. Idővel természetesen egyre több autóra felkerültek a piros oldalfalú abroncsok. Az élen Pérezt George Russell váltotta a Mercedesszel, miközben az Aston Martin kettőse a harmadik és a negyedik helyre ugrott Lance Stroll, Fernando Alonso sorrendben.

A második tíz percben a világbajnok, Max Verstappen is feliratkozott a tabellára: ő ötödik volt az első próbálkozás után.

A sorrend a félidőhöz közeledve hosszabb ideig változatlan volt, harminchárom perccel a leintés előtt viszont Verstappen feljött a második helyre. A holland után Oscar Piastri is futott egy jó kört a McLarennel, amivel a tabella harmadik pozícióját kaparintotta meg.

A sorrend tehát – röviddel az edzés félideje után – Russell, Verstappen, Piastri, Pérez, Stroll, Alonso volt az első hat pozícióban. A legjobb tízben ekkor Lando Norris, Esteban Ocon, Alexander Albon és Cunoda Juki volt még benn.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Az utolsó 20 percben a sorrend több alkalommal is változott, miután egyre több csapat végzett időmérős szimulációt: először a Williams (Albon második, Logan Sargeant negyedik volt) és az Alpine (Ocon a harmadik, Gasly az ötödik helyre ugrott) gyorsult, majd a McLaren: Norris feljött a második helyre, Piastri pedig a harmadikra.

Első lágygumis gyors körével Charles Leclerc a hajrában az ötödik helyre ugrott, míg csapattársa, Sainz bár feltette a lágyakat, a mezőny végén „ragadt” utolsó próbálkozásán ugyanis a forgalom több ponton is rosszul jött ki számára.

Russellnél jobb kört az utolsó percekben sem futott egyik rivális sem, vagyis a Mercedes fiatalja vitte a 2023-as szezon utolsó szabadedzését. Őt Norris követte, kinek lemaradása mindössze 95 ezred volt, majd Piastri, Albon és Leclerc jött. Verstappen „csak” hatodik volt, a legjobb tízbe pedig Ocon, Sargeant, Cunoda és Csou fért még be.

A szombati program az F2-esek sprintversenyével folytatódik, amit nézőink 13:15-től élőben figyelhetnek az M4 Sporton. Ezt a Forma–1-es kvalifikáció követi 15 órától, ennek felvezető műsora 14:35-kor kezdődik.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak