Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: A Mercedes védence kerülhet a Williamshez

Sajtó: A Mercedes védence kerülhet a Williamshez

Sky
Újra felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a Williams menesztheti újoncát, Logan Sargeantet. A korábbi Forma–1-es, Ralf Schumacher például úgy tudja, a Mercedes védence, Frederik Vesti szerepel a csapat kívánságlistáján.

A 2023-as szezon második felében sok szó esett arról, hogy a Williams az év végén búcsút vesz amerikai újoncától, Logan Sargeanttől, kinek debütáló szezonját több hiba és ütközés is hátráltatta. Főnökei rendre megjegyezték, ennek ellenére támogatják őt és fejlődését is látják, a hibák viszont elhomályosítják azt.

Ami a lehetséges utódokat illeti, a sajtóban gyakran felmerült Mick Schmacher valamint Felipe Drugovich neve, ők azonban az utóbbi hetekben „lekerültek a listáról”: a német a Mercedes tesztpilótája lesz és a WEC-ben versenyez majd, a brazil pedig az Aston Martin tartalékosa marad.

A főnökök nyilatkozatainak, valamint annak, hogy a csapattal összehozott versenyzők „elkeltek” köszönhetően a többség már biztosra vette, Sargeant marad. Az utóbbi időszakban viszont újra felerősödtek a hangok azzal kapcsolatban, hogy az amerikai pozíciója inog, továbbra sem kapott ugyanis szerződést és ő maga is arról beszélt, nem tudja, maradhat-e a csapatnál.

Frederik Vesti (Fotó: XPB)

Jelöltből most sincs hiány! Legutóbb a Mercedes juniorját, az F2 bajnoki címéért harcoló Frederik Vestit hozták össze az alakulattal. A szakértőként dolgozó ex-versenyző, Ralf Schumacher például úgy tudja, a dán szerepel a Williams kívánságlistáján.

„Las Vegasban azon gondolkodtam, hogy James Vowles (a Williams csapatvezetője) miért nem hosszabbított még Logan Sargeanttel” – fogalmazott a német Sky műsorában. „Ez valószínűleg azért van, mert Frederik Vesti szerepel a Williams kívánságlistáján.”

„Szorosan figyelemmel fogják követni Abu-Dzabiban és az adatait is átnézik, hogy döntést hozhassanak a jövő évvel kapcsolatban” – folytatta a korábbi Forma–1-es versenyző, aki maga is dolgozott a Williamsszel.

Vesti F1-es esélyeivel kapcsolatban a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff arról nyilatkozott, a nem akarják ráerőszakolni pilótájukat a Williamsre a motorszállítói szerződés „felhasználásával”. „12-13 évvel ezelőtt a Williamsnél voltam. Mindig is szerettem a csapatban azt, hogy Frank (Williams) maga döntött a pilótákról, anélkül, hogy egy nagytestvér beavatkozott. Ezt tiszteletben tartom. Nincs olyan szerződés, ami lehetővé teszi, hogy pilótát vigyünk a csapathoz. Ez James hatásköre” – mondta.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak