Musorujsag
Élő Eredmények

Először bosszantotta, de már örül a szünetnek az Alpha Tauri új csapatvezetője

Először bosszantotta, de már örül a szünetnek az Alpha Tauri új csapatvezetője

Motorsport
Bár eleinte frusztrálta, hogy nem csatlakozhat azonnal az Alpha Taurihoz, az istálló új csapatvezetője, a Ferraritól távozó Laurent Mekies most már örül, hogy volt pár hónapja arra, hogy mindent átgondoljon.

A francia szakember hivatalosan január elsején csatlakozik a Red Bull második számú alakulatához, ahol a nyugdíjba vonuló Franz Tost helyét veszi át csapatvezetőként (a posztot az osztrák távozása után felosztották, Mekies mellett pedig az istállónál már „csatasorba álló” Peter Bayer dolgozik majd), miután elhagyhatja a Ferrarit.

Korábbi csapatánál a nyári szünet óta nem végez semmilyen munkát – jelenleg „kertészeti szabadságát” tölti, ami bevett a királykategóriás alakulatok esetében, a csapatok ugyanis szeretnék kitolni a jelentősebb szakemberek távozási idejét, így védve üzemi titkaikat.

Mekies a szünet kapcsán nemrég arról beszélt, az kezdetben némileg bosszantotta őt, hogy nem válthat azonnal csapatot, most viszont már örül annak, hogy rendezhette a gondolatait. „Egy kissé frusztráló volt az elején, amikor rájöttem, hogy ilyen sokat kell várnom” – nyilatkozta a rutinos sportvezető a Motorsportnak.

Fotó: XPB

„Ilyenkor az ember azonnal ugrana, és csak arra gondol, hogyan tudna azonnal segíteni az új csapatnak, hogyan tudná támogatni azt. De valójában, ha azonnal új posztra kerül, az ember magával ragadhatja a naptár intenzitása és a rengeteg napi döntés” – tette hozzá.

„Szóval valójában nagy szerencse, hogy vissza kellett lépnem. A nagyobb képet kellett néznem és sok mindent át kellett gondolnom, azt is, hogyan akarsz dolgozni. Nagyszerű szakembereket találok majd a csapatnál. Most ilyen a sportág. Az emberekről, az emberek közötti kapcsolatokról szól. Nagyon várom, hogy újra munkába állhassak” – emelte ki.

Végül a Ferrarinál töltött évek kapcsán is megjegyezte, örül azoknak és annak is, hogy éveken keresztül a csapat tagja lehetett. „Nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy egy elképesztő versenycsaládból egy másikba mehetek. Nagyon-nagyon hálás vagyok” – fogalmazott.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak