Musorujsag
Élő Eredmények

Különleges trófea járt a „kerékcserék bajnokának”

Különleges trófea járt a „kerékcserék bajnokának”

F1
A 2023-as szezon végén különleges trófeával jutalmazták a leggyorsabb kerékcseréket produkáló alakulatot, a Red Bullt. A bikások – akik zsinórban hatodszor diadalmaskodtak ebben a „bajnokságban” – egy hanghullámokat ábrázoló serleget vehettek át.

A DHL által szponzorált Fastest Pit Stop Award felépítése hasonló a pilóták bajnokságáéhoz: 25 ponttal díjazzák azt a csapatot, aki az adott futamon a leggyorsabb kerékcserét produkálta, míg a második 18-at, a harmadik pedig 15-öt kap. Ami a 2023-as „kiírást” illeti, azt a Red Bull nyerte 543 egységgel, majd a Ferrari (468) és a McLaren (418) jött.

A bikások a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után kézhez is kapták a győztesnek járó különdíjat, ami a 2023-as évben meglehetősen különleges koncepció alapján készült és az indiai tervező, Amit Mithkar keze munkáját dicséri.

Az első ránézésre furcsának tűnő serleg 100 százalékban újrahasznosított anyagok felhasználásával készült és egy valódi rádiós üzenet (talán mondani sem kell, hogy mintául a „box, box” szavak szolgáltak a művész számára) hanghullámait mintázza. Mithkar egyébként ezzel az ötlettel egy tervező-versenyt nyert meg több száz jelentkező közül.

Kép: Amit Mithkar

A díjat maga a tervező adta át a Red Bullnak a szezonzáró helyszínén, ahol röviden az alkotói folyamat izgalmairól is beszélt. „Ez (a díj megtervezése és megalkotása) vagy három hónapig ébren tartott!” – kezdte.

„Nagyon izgatott voltam, hogy a folyamat végén láthatom majd a trófea fizikai változatát is. Nincsenek szavak arra, hogy leírjam az érzéseimet, de… nagyon büszke vagyok a végeredményre. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a DHL-nél és a Forma–1-nél is” – tette hozzá Mithkar, aki a pályázat előtt is lelkesen követte az F1 eseményeit.

Ami a Red Bullt illeti, a csapat zsinórban hatodszor nyerte meg a Fastest Pit Stop Awardot, miközben az előző években többször megdöntötte a leggyorsabb kiállás rekordját is. Ezt a Katari Nagydíjon a kerékcserék tekintetében is folyamatosan fejlődő McLaren megdöntötte 1,8 másodperces cseréjével.

Kép: Amit Mithkar
Borítókép: Kép: Amit Mithkar

További tartalmak