Musorujsag
Élő Eredmények

Két forgás egy kör alatt, aztán századokra Verstappentől – Ricciardo mesélt a sorsfordító tesztről

Két forgás egy kör alatt, aztán századokra Verstappentől – Ricciardo mesélt a sorsfordító tesztről

Beyond the Grid
Két megforgással indult az első körben, aztán a friss gumikon azonnak Max Verstappen szintjén teljesített – Daniel Ricciardo a nyári Red Bull-tesztről mesélt, ami visszakatapultálta őt a Forma-1-be.

Már akkor sejteni lehetett, hogy Daniel Ricciardónak lehet esélye a Red Bull-családon belül, amikor tavaly év végén visszatért hozzájuk harmadik számú versenyzőként. Arra viszont nem számított senki, hogy az ausztrál már a 2023-as szezon felénél, még a nyári szünet előtt újra a Forma–1-es mezőny tagja lesz.

A Red Bull elégedetlen volt a B-csapatánál vergődő Nyck de Vries teljesítményével, és mivel időközben a(z elsősorban szimulátoros) közös munka során meggyőződött arról, hogy Daniel Ricciardo még mindig jobb versenyző annál, mint amit a mclarenes évei sugalltak, a júliusi Magyar Nagydíjon felszabadította az egyik ülését az Alpha Taurinál a nyolcszoros futamgyőztes számára.

A végső döntés mögött egy Brit Nagydíjat követő gumiteszt állt: ez a silverstone-i gyakorlás volt a vizsga Ricciardo számára, melyen Max Verstappen és Sergio Pérez RB19-esét vezetve kellett bizonyítania, hogy érdemes őt választaniuk a Red Bull vezetőinek.

Azt már Christian Hornertől és Helmut Markótól akkoriban megtudtuk, hogy elég volt két etap ahhoz, hogy Ricciardo mellett döntsenek, a versenyzőjük most a Beyond The Grid podcastban részletesen is beszélt a mindent eldöntő tesztről.

Elismerte, elsőként ő vetette fel a teszt lehetőségét. „A szimulátoros dolgok jól mentek, és újra komolyan foglalkoztam vele. Ez lelkesebbé tett, és ez biztosan átjött. Christian nem jött oda közvetlenül, Simonon (Rennie, a szimulátoros mérnöke) keresztül felügyelte, »hogyan megy Danielnek, mit lát, a régi-e már« és hasonlók.”

„Ami a Pirelli-tesztet illeti, szerintem én kérhettem, mert mondtam, hogy szeretném vezetni ezt az autót, mert igen, nagyon gyors autó, de azért is, mert tudni akarom, hogy még mindig ismerős autó-e számomra, hogy vissza tudja-e hozni az önbizalmam. Ezek után mondták, hogy: »Lesz ez a teszt a silverstone-i hétvége után, akarnám-e teljesíteni?« Amire én mondtam, hogy határozottan.”

„Ez egyfajta célt is adott számomra, újra dolgozhattam, hogy kellően fitt és erős legyek. Ez is tetszett, hogy van egy cél. Silverstone-ban a versenyhétvégén tartalékversenyzőként voltam jelen, és emlékszem, amikor a versenyzők a rajtrácsra menet futnak pár kört, majd visszajönnek, és van egy kis szünetük a himnusz előtt, elkezdtem gondolatban újra ebbe a helyzetbe képzelni magamat. Mert tudtam, hogy ha ez a teszt jól alakul, a dolgok gyorsan megváltozhatnak.”

Elmondása szerint a teszt előtt hasonlóan ideges volt, mint az első szimulátorozásai idején. „Azért is voltam ideges, mert július tájára már visszanyertem az önbizalmam, és igazán hittem, hogy nagyszerűen sikerülhet a tesztem. Azért voltam ideges, mert legbelül tudtam, hogy képes vagyok rá, és mostantól csak rajtam múlik, az én kezemben van. A jövőm ezen a teszten múlhatott, és jó volt újra érezni ezt a nyomást.”

 

Két megpördülés egy kör alatt…

Noha csak egy gumitesztről volt szó, melynél a Pirelli diktálta a programot, Ricciardo tisztában volt vele, hogy ez egy sorsdöntő teszt, amin a teljesítménye áll a fókuszpontban. Ehhez képest nem volt valami jó a kezdés, mivel ahogy pályára hajtott, két hibát is vétett…

„Az első menetnél valójában kétszer pördültem meg. Először a négyes kanyarban, ami egy lassú hajtű, aztán a hetes kanyarban, ami szintén lassú kanyar. De nem csúsztam a kavicságyba és hasonlók. És még a megforgás után is rendben voltam, nem éreztem azt, hogy: »Ember, mit csinálsz?!«”

„Azt mondtam, rendben, hét-kilenc hónapja nem vezettem. Azzal, hogy ezt így leráztam, nem idegesített, aztán folytattam, és jó időket mentem.”

Ricciardo fizikálisan is elszokott az F1-es száguldástól. „Az első alkalommal, amikor padlógázzal vettem az első kanyart, a sisakom majdnem lerepült a fejemről. Egyszerűen elfelejted, ez mennyire intenzíven igénybe veszi a testedet, és mennyire gyorsak ezek az autók. Ezt is klassz volt újra érezni, mert megvolt a tisztelet.”

Daniel Ricciardo (Fotó: Red Bull)

 

…aztán elsőre Verstappen szintjén

A nem jól induló gyakorlás aztán hamar fordulatot hozott. Ricciardo a második etapján egyetlen körrel meggyőzte a Red Bullt. „Az első menet megvolt, volt két megpördülésem, majd nyolc-tíz kör után visszatértem. Új gumikat tettek fel, megtankoltuk az autót úgy, mint a második szabadedzésen, és nem akarom szépíteni, de az első mért körömnek jó volt az ára…”

A hírek arról szóltak, hogy Ricciardo a legjobb körével az első rajtsorban állt volna az előző hétvégén a Brit Nagydíjon. Az ausztrál most megerősítette ezt.

„Igen. Ha lejjebb visszük az üzemanyagszintet az időmérős szintre, csak pár századra volt Max pole-idejétől.”

„Azon a körön még mindig izgatott voltam, időmérős körként kezeltem. Tizenöt perccel korábban még úgy éreztem, a fejem leesik a helyéről az első kanyarban, ezért feltettem a kérdést, képes vagyok-e egyáltalán nyomni új gumikon. De egyszerűen megvolt az az érzés az autóban, az a magabiztosság. Igen, kétszer megpördültem, de még rozsdás voltam, és voltak bizonyos vonásai az autónak, amik annyira ismerősnek tűntek, hogy ha új szett gumit kapok és csökkentjük az üzemanyagszintet, tudtam, mire képes, mi érhető el vele. Nem mondom, hogy könnyű volt, és meg sem kellett erőltetnem magam, de nagyon hittem benne, hogy meg tudom csinálni, amiről úgy gondolom, hogy elérhető.”

„Ahogy átszeltem a vonalat és megnéztem az időt azt mondtam: »Hú, nem tudtam, hogy ennyire gyors!« Tudtam, hogy olyan nap volt, ami nagyon jó nap lehet, de hazudnék, ha azt mondanám, tudtam, hogy lényegében az új gumin teljesített első körömön lehetségesnek tartottam ezt az időt” – mesélte Ricciardo.

Christian Horner és Daniel Ricciardo (Fotó: Red Bull)

 

„Még mindig megvan bennem”

Kiemelte, nemcsak ő hitt magában nagyon, hanem Christian Horner is benne. „Christian nagyon rendes volt. A nap elején odajött, és azt mondta: »Nézd, pajtás, figyelni fogunk, hogy hogyan teljesítesz, de én csak azt akarom látni, hogy újra élvezed. «Komolyan úgy éreztem, hogy ezt hiányolta. Hogy »tudjuk, mire vagy képes, amikor élvezed, hogy akkor vagy a legjobb.« Szóval lényegében azt mondta, hogy szeretne mosolyogni látni, és ezt láthatta is.”

A nyolcszoros futamgyőztest megkérdezték, mikor élvezte legutóbb annyira egy F1-es autó vezetését, mint a Red Bullét Silverstone-ban. „Eltelt némi idő. 2022-ben is voltak azért pillanatok, amiket élveztem. A mexikói jó verseny volt, élveztem. A hétvégék előtti lelkesedésem és optimizmusom viszont hamar elillant a puszta teljesítménytől és szenvedéstől. Rövid életű volt.”

„Amikor átszeltem a célvonalat, és láttam az időt, újra megvolt a megelégedés: »Ember, még mindig megvan bennem!«  Elég hosszú idő volt” – ismerte el.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: Red Bull)

További tartalmak