Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton nekiment a főnökét támadó FIA-nak, és változásokat sürget a vezetőségben

Hamilton nekiment a főnökét támadó FIA-nak, és változásokat sürget a vezetőségben

The Race, BBC, Motorsport-Total
Miközben a Mercedes egyelőre nem kívánja kommentálni a Toto Wolff csapatfőnököt ért támadást, versenyzőjük, Lewis Hamilton keményen nekiment az FIA-nak és elnökének a szövetség bakui gáláján.

A 2020-as szezon óta először utazott el Lewis Hamilton az FIA évzáró díjátadó gálára. 2021-ben az abu-dzabi balhé miatt megtagadta a részvételt az eseményen, tavaly pedig nem tudott a legjobb háromban végezni, így nem is volt hivatalos rá. Idén harmadikként zárta az egyéni bajnokságot, így már a péntek délután tartott sajtótájékoztatón is megjelent.

Annak egyik fő témáját nem a mögöttünk hagyott F1-es idény, hanem az elmúlt pár nap eseményei jelentették. Mint ismert, az FIA kedden előbb bejelentette, hogy összeférhetetlenség miatt vizsgálatot indít Toto és Susie Wolff ellen (bár konkrétan nem nevezték meg őket), majd három nappal később, miután az F1 és a csapatok egységbe tömörültek és megvédték az F1 Akadémiát irányító Susie Wolffot, jelezték, hogy már le is zárták az ügyet.

Hamilton a történtek után harcias kedvében volt a sajtótájékoztatón. Az FIA-nak már a gála helyszínválasztása kapcsán nekiment, és jelezte, nem érti, miért kell az évzáró eseményért Azerbajdzsánba, Bakuba utazniuk. „Azon tűnődöm, hogy az FIA valóban gondol-e a fenntarthatóságra, mivel annyi ember repült el ide, miközben valójában Párizsban van a székhelyük” – jegyezte meg.

LEwis Hamilton és Mohammed bin Szulajm (Fotó: XPB)

Nem ez volt azonban az egyetlen olyan megjegyzése, amivel megkérdőjelezte a szövetség őszinteségét és elkötelezettségét a manapság középpontba állított témák és törekvések kapcsán. Az F1 női formaautós sorozatát vezető Susie Wolff és az őt ért támadás kapcsán az FIA elnökére célozva jelezte, ő nem látja, hogy a szövetségnek fontos lenne a sokszínűség és az egyenlőség témaköre.

„Ez egy nehéz hét volt. Valójában egy csalódást keltő hét azután, hogy a sportunk szabályozó testülete megkérdőjelezte a tisztességességét Susie Wolffnak, az egyik leghihetetlenebb női vezetőnek, akit a sportunk valaha látott, anélkül, hogy megkérdezte volna, vagy bármilyen bizonyítéka lett volna. Aztán a végén csak annyit mond, hogy bocsánat. Ez elfogadhatatlan”

– jelentette ki a hétszeres világbajnok.

Hozzátette: „Folyamatos küzdelem zajlik azért, hogy a szakmánk fejlődjön a sokszínűség és a befogadás szempontjából.”

„A jelek szerint vannak bizonyos személyek az FIA vezetőségében, akik valahányszor mi próbálunk előre lépni egy lépést, próbálnak visszahúzni bennünket. Ennek változnia kell.”

„Ez egy globális sport. És hihetetlen lehetőséget és felelősséget jelent számunkra, vezérek lehetünk a változásban. Ahogy utazunk a világ körül ezekbe az országokba, felelősségünk, hogy a helyes irányba húzzunk. Szeretném kiemelni, hogy van sok ember, akik nagyszerű munkát végeznek, de szükség van bizonyos változásokra, hogy mind a helyes irányba húzzunk.”

Mohammed bin Szulajm (Fotó: XPB)

Hamilton ezzel nyilvánvalóan Mohammed bin Szulajmra célzott, akit év elején a sajtó egy közel két évtizeddel ezelőtti nyilatkozata kapcsán vett elő, melyben lekicsinylőnek tűnő megjegyzést tett a nőkre. Miután kipattant a Wolff-ügy, Susie Wolff az első közleményében ugyancsak „nőgyűlöletet” emlegetett, valamint „megfélemlítést”, amivel nyilvánvalóan szintén Bin Szulajmra célzott.

Az FIA elnökének kellett volna tartania a sajtótájékoztató megnyitó beszédét, ám az FIA a kezdéskor közölte, hogy Bin Szulajm pár nappal ezelőtt beteg volt, elesett, agyrázkódással kezelték egy helyi kórházban, ezért kihagyja a sajtóeseményt, és az esti gálán is csak a tervezettnél kisebb szerepet fog vállalni. A hírek szerint bizonyos kötelezettségeit már szerdán lemondta.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak