Miután tavaly látványos beugrást produkált Monzában (pontot szerzett a Williamsszel), komoly várakozások előzték meg Nyck de Vries debütálását, a holland azonban gyengén kezdte az évet a Red Bull második számú csapatánál. Eredményei nem javultak látványosan az első hétvégék alatt, emiatt pedig főnökei úgy döntöttek, tíz futam után menesztik.
A döntéssel kapcsolatban akkor többen megjegyezték, az igencsak durva volt, De Vries ugyanis újoncként több időt érdemelt volna, főleg 2023-ban, amikor minden korábbinál kevesebb tesztlehetőség állt a fiatalok rendelkezésére.
A rutinos holland versenyző, Tom Coronel (aki idén TCR Európa-bajnok lett, megkoronázva pályafutását) az évad összefoglalásakor ismét bosszúsan elevenítette fel honfitársa F1-es kalandját, mondván De Vriesnek esélye sem volt a bizonyításra. „Csak íz futamig tartott (a pályafutása). Nem hiszem, hogy volt tisztességes esélye. Az egész évet teljesítenie kellett volna” – kezdte.
„Nycknek voltak hibái. Néhány rossz is, persze! De láttam, hogy fejlődik. Egyszerűen nem tudta megmutatni, milyen az, ha a saját legjobbját nyújtja, és ez szégyen” – folytatta a holland, aki évek óta televíziós szakértőként is ténykedik.

Coronel szerint a Red Bull vezetői azzal is felesleges nyomást helyeztek De Vries vállára, növelve ezzel az elvárásokat is, hogy debütálása előtt többször utaltak rá, bár újonc, motorsportos rutinja miatt az Alpha Tauri vezérpilótája is lehet. „Az év elején Helmut Marko máris a csapat élére állította és Franz Tost is azt mondta, jó teljesítményt vár tőle az első időmérőtől kezdve.”
„Nyck nem az a beszédes fajta, nem egy vezér, de ki kellett volna jelentenie, hogy srácok, várjatok egy kicsit, és felejtsétek el, hogy időre van szükségem. Daniel Ricciardót a színfalak mögött már jó ideje fel volt sorakoztatva. Nyck gyorsan tudta, hogy nem teljesíti az egész évet” – folytatta.
Végül kiemelte, amennyiben honfitársa teljesíti az egész évet, valószínűleg ő is szerzett volna pontokat, az Alpha Tauri ugyanis a gyenge szezonkezdés után az utolsó harmadban nagyon fejlődött (ebből Ricciardo és Liam Lawson is „profitált”). „Az utolsó futamok Nyck számára is jól alakultak volna, csak egy kicsit több időre lett volna szüksége.”
„Biztos vagyok benne, hogy minden jól alakult volna számára. Ne felejtsük el, hogy az autó, amit kapott egy f**talicska volt” – mondott ítéletet, majd jelezte, érzése szerint a Red Bull főnöke, Christian Horner mindvégig Ricciardót akarta autóba ültetni. „Csak várt és Silverstone után azt monda, most készen állok. Nyck egy átmeneti megoldás volt. Tisztán látom, hogy Horner Ricciardót akarta, Marko pedig Nycket ültette autóba. Majd találkoztak. Marko valami olyasmit mondhatott, ha Nyck nem teljesít, tíz futam után Daniel ül autóba. És ez történt” – zárta gondolatát.
