A szezon második felében derült ki, hogy a szezont domináló Red Bull valamint az átalakulás és névváltás előtt álló Alpha Tauri 2024-ben ismét szorosabb technikai együttműködésbe kezd, vagyis a második számú alakulat több alkatrészt (annyit, amennyit az előírások keretén belül egy istálló vásárolhat egy másiktól) vesz át az anyacsapattól.
Ez a partnerség több riválist is aggodalommal tölt el, mondván félő, hogy a testvércsapat „lemásolja” a Red Bull autóját. Az év végén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is jelezte, szorosan figyelemmel fogja követni a bikások két istállója közötti partnerséget.
Eddig leghangosabban talán a McLaren ügyvezetője, Zak Brown „tiltakozott” az említett együttműködés ellen: egy szezon utáni nyilatkozatában kiemelte, a Forma–1-nek mindenképpen foglalkoznia kell egy ilyen szoros szövetséggel két olyan istálló között, aminek egyébként közös a tulajdonosa, amiből az istállók több ponton is profitálhatnak.

Hogy Brown valóban aggódik, azt talán semmi sem mutatja jobban, hogy év végi, a szurkolóknak címzett nyílt levelében is felhozta a témát. „A legtöbb nagy sportág tiltja, hogy ugyanazon a ligán belül két csapatnak ugyanaz legyen a tulajdonosa, mert ezzel sérülhet a versengés” – kezdte.
„Ez a helyzet egészségtelen, mert hatással van a pályán és az azon kívül hozott döntésekre is. Legyen szó a több adathoz való hozzáférésről, a komponensek vagy a személyzet megosztásáról, vagy akár egy stratégiai szavazás befolyásolásáról. Ez nem felel meg a szabályok szellemiségének. Fontos, hogy kiálljunk a függetlenség, a versengés és a tisztesség mellett” – emelte ki.
„Szeretnénk változást látni a szabálykönyvben, hogy a jövőben megakadályozzák a befolyás átterjedését egyik csapatról a másikra a stratégiai szövetségek és a tulajdonosok révén. A Forma–1-nek hűnek kell lennie a márkához, és minden csapatnak – kivéve a motorokat – függetlennek kell lennie. Úgy gondolom, a rajongók is hisznek a verseny tisztességében, az egyenlő feltételekben és elutasítanak minden olyan cselekedetet, ami veszélyezteti az F1 igazi versenyszellemét” – folytatta.
