Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ralf Schumacher: A bátyám nélkül sosem kerültem volna a Forma–1-be

Ralf Schumacher: A bátyám nélkül sosem kerültem volna a Forma–1-be

Sky Sport, Formel1.de
Ő jó kisöcsiként bosszantott, Michael jó bátyként tanított – Ralf Schumacher arról mesélt, milyen meghatározó szerepe volt hétszeres világbajnok bátyjának abban, hogy neki is Forma–1-es karrierje lett.

Nem túl gyakori, hogy egy testvérpár egyszerre legyen jelen a Forma–1-es mezőnyben, és még ritkább, hogy mindketten az élmezőnyben küzdjenek egymással a győzelmekért. Michael és Ralf Schumachernek mindez sikerült a 2000-es évek elején. Bár az egyértelműen sikeresebb a báty volt, aki a Ferrarival zsinórban öt világbajnoki címet szerzett, a Williamsszel azért Ralfnak is kijutott a sikerekből: hat győzelmet aratott, 2003-ban pedig csak műszaki hibák gátolták abban, hogy a hajráig harcban legyen a bajnoki címért testvérével.

Ralf Schumacher a múlt héten a német Sky csatornának beszélt a fiatalkorukról és arról, hogy gyerekként Michael lényegében a mentora, tanítója, edzője volt.

„A nagy korkülönbség miatt gyerekként nem játszottunk úgy együtt, ahogy szokás. Világos, hogy amikor én hat vagyok és ő tizenkettő, nincs annyi közös dolgunk. Ő inkább a nagyobb testvér volt, akinek közben vigyáznia is kellett rám. Szegénynek… Ez számára talán nem mindig volt mulatságos. A kicsi talán néha hisztizett is, de ez már csak így megy: ez a kis testvér dolga…”

– mesélte mosolyogva Ralf, aki fivéréhez hasonlóan az apjuk által működtetett kerpeni gokartpályán ismerkedett a gokartozás világával.

Ralf és Michael Schumacher (Fotó: XPB)

„Igazán klassz és mozgalmas időszak volt ez. A családunkban a legfontosabb mindig az volt, hogy együtt csináltuk ezt. Természetesen voltak nézeteltérések közöttünk, amikor a Forma–1-ben egymás ellen versenyeztünk. Ha valamilyen véletlen folytán lehetőségem nyílt rá, hogy egyenlő ellenfelek legyünk vagy valamilyen módon akár versenyt nyerhettem ellene, akkor gyakran együtt töltöttük a verseny utáni időt. Ezek csodálatos emlékek. Ahogy a legendás szuzukai bulik is. Ezekből természetesen nem maradtunk volna ki, ez nem is kérdés” – állapította meg.

 

A kitaposott út

Ralfnak nemcsak szakmai szempontból jelentett nagy segítséget a bátyja, az utat is ő taposta ki számára, így jutott el egészen az F1-ig. „Voltak bizonyos támogatóink, Michaelnek is, ami lehetségessé tett bizonyos dolgokat. Például a gokartos időkben, aztán a formaautózásba kerülhettünk, majd jött Willi Weber, akivel mindketten – de legfőképpen Michael – nagyon sokat értünk el. Michael sikerei segítettek, de az is, hogy a Forma–1-et egy magáncsatorna közvetítette akkoriban, amelyen keresztül nagy tömegeket értünk el. Ez természetesen rendkívüli segítség volt.”

„Világos, hogy a bátyám nélkül sosem kerültem volna a Forma–1-be. Hogyan is?”

„Ehhez szükségesek bizonyos összeköttetések is, és egy csomó pénzbe kerül. Hihetetlenül nagy segítség volt ez, főleg Willi Weberrel. Mindkettejüknek rendkívül hálás vagyok ezért. Világos, hogy aztán magadnak kell vezetned az autót, ez nem is kérdés, de még így is egyengetni kell az utadat” – mondta Ralf.

Kiemelte, kapcsolatukat és pályájukat éppen az tette különlegessé, hogy testvérként járták be ezt az utat. „Ha belegondolok, honnan indult ez az egész történet… A szüleink gokartpályájától jutottunk el együtt a Forma–1-ig! Amit átélhettünk, az hihetetlenül klassz volt. Természetesen számára teljesen más dimenzióban, mint számomra. De ennél fontosabb volt az oda vezető közös utunk.”

„Amikor látjuk ezeket a fotókat azokból az időkből, amikor a szerelőm és mentorom volt, csodás emlékek jönnek elő.”

 

Azok a vad, targoncás szuzukai bulik…

Ralf Schumacher említette a híres szuzukai évzáró bulikat. A leghíresebb talán a 2003-as volt, ami Michael rekorddöntést hozó hatodik világbajnoki címének megszerzését követte Szuzukában. Annak során készültek képek targoncával garázdálkodásról és repülő hűtőszekrényről is.

Michael Schumacher Toyota-ingben a 2003-as szuzukai bulin (Fotó: XPB)

„Igen, akkor az én ingem volt rajta. Én meg egy másikat vettem fel, mert meg akartam spórolni, hogy az emberek a meztelen felsőtestemet nézzék… Sok legendás bulink volt” – mosolygott Ralf, arról talán megfeledkezve, hogy bátyján egy Toyota-ing volt látható, amit Olivier Panistól kölcsönzött.

„Egyszerűen csak kiengedtünk a nagy nyomás után. Michaelnek az évek során sok sikerben volt része. És amikor mégsem, Szuzukában akkor is buliztunk. Voltak szétszabdalt nadrágok és hasonlók. De ez hozzá tartozott… A targoncával pedig csak a hotelbe tértünk vissza… Ezek mókás emlékek, amik nélkül nem lenne jó.”

A 2003-as estének az ő esetében megvoltak az utóhatásai is. „Utána mind egy karaokebárba mentünk, ahol mindenki összegyűlt. 2003-ban reggel ötig tartott a buli. Emlékszem rá, mert reggel alvás nélkül még Sanghajba repültem, és az ottani interjút többször is meg kellett szakítani, mert annyira rosszul voltam… De ennek ellenére szép idők voltak ezek” – nosztalgiázott mosolyogva a korábbi versenyző.

Borítókép: Ralf és Michael Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak